Tizedik alkalommal szervezi meg a csernátoni Haszmann Pál Múzeum Burrogtató nevet viselő nagysikerű rendezvényét. A régi és új mezőgazdasági gépek kiállítására szombaton kerül sor.
Háromszék egyik legszínesebb és legérdekesebb rendezvénye a Burrogtató, amin egyrészt a múzeum tulajdonában levő régi mezőgazdasági gépeket lehet működés közben megcsodálni, de más településekről is érkeznek traktorok és gépkocsik. Dimény Haszmann Orsolya, a múzeum vezetője érdeklődésünkre elmondta: tízedik kiadásához érkezett a rendezvény, és ezt a múzeumkertet felkeresők is érezni és értékelni tudják majd, ugyanis az eddigi kiadásokhoz képest idén sokkal több gép lesz, ötvennél is több mezőgazdasági gépre és stabilmotorra lehet majd rácsodálkozni.
A résztvevők a magyarországi Kiskőrösről, Szarvasról és Gyöngyösről érkeznek, Székelyföldet többek között Csernáton, Torja, Lemhény, Sepsiszentgyörgy, Kovászna, Gyergyószentmiklós és Csíkszereda képviseli. Szokásossá vált az is, hogy a múzeum tulajdonában lévő stabilmotorokból minden évben egyet felújítanak és be is indítanak a Burrogtató során, idén ez is bővül, több motorba sikerült a szakembereknek lelket lehelni – hangsúlyozta a múzeum vezetője. A gépeket a kiskőrösi, gyöngyösi és szarvasi mesterek újították fel, a munkálatban nagy szerepet kapott a gyöngyösi Lévai Sándor és csapata, a múzeum munkatársai és az intézmény környékbeli barátai – tudtuk meg Dimény Haszmann Orsolyától, aki hozzátette: Boros László nemcsak makettkiállítással érkezik a Burrogtatóra, hanem traktort is bemutat.
A Burrogtató szombat délben kezdődik, ekkor robbantják be az eseményre hozott vagy közszemlére helyezett gépek motorjait. Egy órakor a veterán traktorok tiszteletkört tesznek Csernátonban, ez mintegy fél órát fog tartani, ezt követően ismertetik a gépeket. Fél kettőre időzítették a Felső-Háromszéki Ifjúsági Fúvószenekar fellépését, 15 órától cséplésbemutatóra kerül sor, és beindítják az intézmény működőképes stabil motorjait is. Fél négytől a kézdiszentkereszti Tisztás néptáncegyüttes fellépése szerepel a programban, közreműködnek a csernátoni Szakajtó néptánccsoport legkisebb táncosai. Délután négytől István Ildikó és barátai adnak népzenekoncertet. Lesznek állandó programok is, kézműves-foglalkozásokon és népi gyermekjátékokon lehet részt venni, ezen kívül meg lehet csodálni a fentebb említett Boros László makettkiállítását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.