Emil Bocnak, a Demokrata-Liberális Párt elnökének adott kormányalakítási megbízást tegnap Traian Băsescu államfő rögtön azután, hogy tegnap délelőtt az egy héttel korábban nevesített Theodor Stolojan visszalépett. Stolojan gyakorlatilag nem indokolta döntését, rövid nyilatkozatában annyit mondott, ,,esélyt ad a fiatal politikusoknak, hogy részt vegyenek a csúcspolitikában".
Traian Băsescu két órakor a televíziók által közvetített nyilatkozatában jelentette be a változást. Azzal indokolta Boc kinevezését, hogy ő a D-LP elnöke, s mivel ez a párt szerezte meg a legtöbb parlamenti mandátumot a választásokon, alkotmányos kötelességével élve ruházta a pártelnökre a kormányalakítás jogát. Az államfő szerint Stolojan gazdasági szakértelmére szükség lett volna miniszterelnökként a jelenlegi válsághelyzetben. Nem tért ki a kormányfőjelölt visszalépésének okaira, csak annyit mondott, hogy az egyedüli, aki magyarázattal szolgálhatna, az maga Stolojan. Hozzátette: Stolojan döntése meglepte, és ,,kissé szomorúan" vette tudomásul.
Jelölése után Emil Boc bejelentette: gazdasági-pénzügyi szakértői-tanácsadói csoportot állít fel a Román Nemzeti Bank és a román civil társadalom képviselőiből, hogy az új kormány a lehető legjobb szakértői véleményekkel rendelkezzen a Romániát érintő gazdasági problémákról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.