A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében Képekbe zárt pillanatok címmel nyílt fotókiállítás a marosvásárhelyi Bernády Házban múlt csütörtökön. A tárlat a MÚRE idén megalakult sajtófotó- és videó-újságíró szakosztályának bemutatkozó tárlata. Ez alkalommal mutatták be azt az emlékalbumot is, amely a MÚRE megalakulásának 30+1. évfordulóján, 2021-ben Gyergyószárhegyen készült fényképeket tartalmazza.
Bögözi Attila, a MÚRE ügyvezető igazgatója házigazdagént köszöntötte az egybegyűlteket, elmondván, az alkotói szabadság jegyében kérték be a sajtófotósok munkáit. Kiállított: Barabási Attila Csaba, Halmágyi Zsolt, Karácsonyi Zsigmond, Pongrácz Panni, Székedi Ferenc, Vajda György, továbbá a sepsiszentgyörgyi Huszár Szilamér, Kátai Edit, Klárik Loránd, Petke László és Szekeres Attila, valamint a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola idei felfedezettje, Veres Katalin pályakezdő fotós.
Szűcs László, a MÚRE elnöke beszélt a szakosztály megalakulásának fontosságáról, amikor a fotósokat anyagi megfontolásból, illetve a technika fejlődésével szinte teljesen mellőzik a szerkesztőségek. Kiküldik az újságírót tudósítani, majd rábízzák, hogy telefonnal készítsen képet, holott a kettő két külön szakma. Az ilyen kedvezőtlen megoldások a jó minőségű sajtófotók kárára mennek, és nem utolsósorban rontják a lap minőségét. Ez a bemutatkozó kiállítás is bizonyítja a sajtóban dolgozó fotográfusok munkájának létjogosultságát.
Nagy Miklós Kund művészeti író kifejtette: amikor elvállalta ezt a felkérést, nem egészen arra számított, amit most a falakon lát. Sokkal több, erőteljesebb szociofotót várt a járvány időszakából, az aktuális történésekről világunkban. Teljesen felkészülve érkezett a nyomor, a nélkülözés kegyetlen pillanatait megtekinteni, de kellemesen csalódott. Ez a bemutatkozó kiállítás egy melegebb szívű, jó hangulatú, változatos anyag, amelyből kisejlik, hogy ezúttal a sajtófotósok nem munkafelvételeket, hanem munkájuk során megörökített, számukra kedves pillanatokat mutatnak be. Ezért is érdemes ezt a kiállítást végignézni.
Huszár Szilamér, a MÚRE sajtófotó- és videó-újságíró szakosztályának alapító tagja hangsúlyozta, hogy a szakosztály megalakulásán túl fontos a fiatalabb tehetségek felkutatása, bevonzása a szakmába. Éppen ezért hagyományteremtő jelleggel kiállítási lehetőséget biztosítanak a fotográfiát tanuló, tehetségesnek ígérkező tanoncok számára. Idén első alkalommal a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola idei felfedezettje, a Zágonban élő Veres Katalin mutatkozott be a svájci Einsiedelnben készült Fekete Madonna című felvételével.
Végezetül bemutatták a MÚRE 30+1 emlékalbumot, amelyet ajándékként vihettek haza a résztvevők. Az albumba került felvételek javát Huszár Szilamér fotográfus készítette, de fellelhető benne Szekeres Attila felvétele is. Az albumot Codra Botond szerkesztette, Sepsiszentgyörgyön nyomtatták. (bekecsi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.