Pál D. Attilát nevezte ki a kulturális minisztérium a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ideiglenes vezérigazgatójává – közölte tegnap az intézmény.
A közlemény szerint a minisztériumi kinevezés négy hónapra szól. A tisztség azt követően ürült meg, hogy Gáspárik Attila lemondott.
Az új ideiglenes vezérigazgató elmondta: minden tőle telhetőt megtesz az intézményért, és annak a felelősségnek a tudatában mondott igent a felkérésre, hogy egy normálisan működő színházban az igazgató van a színházért és nem fordítva. Hozzátette: számára biztonságérzetet nyújt, hogy ismeri az egész csapatot, és úgy érzi, mindenki mellette áll.
Pál D. Attila 2011-től dolgozik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál, 2013-tól produkciós igazgatói pozíciót tölt be. Korábban a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház menedzsmentjében dolgozott, valamint számos nemzetközi fesztivált szervezett, egyebek mellett a szarajevói Winterfest, a sepsiszentgyörgyi Reflex vagy a kolozsvári Interferenciák fesztivált. 2019-től óraadó tanárként dolgozik a Marosvásárhely Művészeti Egyetemen.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Erdély egyik legnagyobb teátruma, amelyben a román Liviu Rebreanu Társulat és a magyar Tompa Miklós Társulat működik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.