A nálunk csak gyermekpénzként emlegetett támogatás a nyári vakáció idejében függőben volt, a tanfelügyelőség által szeptemberben-októberben leadott iratcsomók feldolgozását pedig a novembertől létrehozott új intézmény, a társadalmi szolgáltatások igazgatósága végzi. Ennek vezetője, Stoica Manuela lapunk érdeklődésére elmondta: a pénz késett, 5—8-a helyett csak december 12-én került a bankokba és a postához, de a szokásosnál jóval nagyobb összegekről is van szó, mert egyszerre öt hónapi gyermekpénzt is kiadnak: az ünnepek előtt tehát a legtöbb fiatal hozzájut. Mindenki nem, mert jó néhánynak még rendezetlenek a papírjai, nagyobb gond azonban, hogy csak a bankok kaptak teljes keretet, a postán mindössze a jogosultak 65 százalékát tudják kifizetni — nem azokat, akik hamarabb odaérnek, hanem bizonyos ütemezés szerint. Azaz a bankkártyával rendelkezők jobban járnak. Stoica Manuela szerint azonban valószínűleg találnak megoldást a most hoppon maradók kifizetésére is, a gyermekpénz nem marad el, s ha késve is, de meglesz. Egyéni kérdésekre az igazgatóságon válaszolnak (be kell mondani a személyi számot is). Az eddigi adatok szerint megyénkben kétezernél több nagykorú diák él.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.