A felkészülés jegyében zajlik le a megyeszékhelyi Sepsi-SIC soron következő hétvégéje is. A Zoran Mikes edzette zöld-fehérek ma és holnap Csehországban játszanak két formaellenőrző mérkőzést. Hatszoros bajnok és hétszeres Román Kupa-győztes együttesünk ellenfele a ZVVZ USK Praha lesz.
Két edzőmérkőzést játszik Csehországban a megyeszékhelyi Sepsi-SIC együttese, amely tegnap utazott el Prágába, ahol pénteken 19 és szombaton 18 órától az USK Praha ellen lép pályára a Královka Arénában. A hatszoros bajnok és hétszeres Román Kupa-győztes zöld-fehérek igazi erőpróba előtt állnak, hiszen vendéglátóink tizenhat alkalommal nyerték meg a cseh kosárlabda-bajnokságot, emellett hat kupasikert is ünnepeltek, de nemzetközi szinten is letették a névjegyüket: az Euroliga 2014–2015-ös kiírása az USK Praha diadalával zárult, amit európai Szuperkupával is megtoldott a csapat. A prágai gárda az előző idényben a negyedik helyen végzett a legrangosabb európai kupasorozatban, s Natália Hejková vezetőedző rendkívül erős játékoskerettel vághat neki a hamarosan rajtoló új szezonnak. A csapat tagja többek között Teja Oblak, María Conde, Emese Hof, Valériane Vukosavljević, de az ausztrál világbajnokság után Alyssa Thomas és Brionna Jones is csatlakozik a sárga-kékekhez.
„Megtiszteltetés, hogy az USK Prahával játszhatunk edzőmérkőzést, és úgy érzem, hogy ez remek teszt lesz számunkra. Prágai kiszállásunk célja az, hogy kiderüljön, hol is tart most a felkészülésünk, mit kell kijavítani a játékunkban és nem utolsósorban az, hogy lássuk, milyen a szint az Euroligában. Nagyon remélem, hogy két jó meccset vívunk majd ellenük, amiből mindkét együttes tanulhat” – nyilatkozta Zoran Mikes, a Sepsi-SIC edzője.
Bukarestben indul a bajnokság
A Román Kosárlabda-szövetségnél arról határoztak, hogy a 2022–2023-es női kosárlabda Nemzeti Liga nyitótornája Bukarestben lesz. Mindkét háromszéki csapat október 1-jén játszik: a Sepsi-SIC a Kolozsvári U ellen 16 órától, a Kézdivásárhelyi SE a Konstancai MSK ellen 18 órától lép pályára. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.