A céhes városban 1990 júniusában rendeztek utoljára repülő-, hajó- és vonatkiállítást. Ennyi év után ezúttal csak repülőmodellek láthatók a Vigadó emeleti kistermében.
A Vigadó kirakatában a plakát fölött a Vargyassy Benedek tulajdonában lévő nagyméretű légcsavar reklámozza a nem mindennapos kiállítást. A pénteken Salamon Ferenc igazgató által megnyitott kiállításon a veteránnak számító sepsiszentgyörgyi Szabó József, valamint fia, a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja Jancsó László által vezetett körének, valamint Fülöp Barna modelljeit csodálhatják meg a látogatók. Vargyassy Benedek ritka repülősszakkönyveit állította közszemlére. Az egyik falon a Kézdivásárhelyen született és 1943-ban repülősoklevelet szerzett néhai Nagy Lajossal kapcsolatos tárgyi emlékek kaptak helyet. A kiállítás augusztus 13-ig tekinthető meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.