Könyvbemutató
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) harmadik könyvét mutatják be pénteken 18 órakor a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében: Kárpátországi téridő – Nagyjaink Szent Istvántól Kányádi Sándorig című kötet ötletgazdája Galbács Pál, szerkesztője Szekeres Attila, szerzői Erdélyből, Magyarországról, Felvidékről, Vajdaságból, Szlovéniából verbuválódtak, de van köztük a Székelyföldről Ausztriába vagy a távoli Hawaii-szigetekre, illetve a Partiumból Ausztráliába elszármazott újságíró is. A bemutatón a kötet több társszerzője is részt vesz, a helybelieken kívül Balázs János (Oklánd), Csermák Zoltán (Budapest), Gáspár Sándor (Marosvásárhely), Józsa Erika (Sidney), Sarány István (Csíkszereda), Simonffy Katalin (Marosvásárhely).
Dokumentumfilm-vetítés és díjátadó
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete Voltunk, vagyunk, leszünk című dokumentumfilm-pályázatának nyertes alkotásait vetítik le október 1-én, szombaton 17 órától a sepsiszentgyörgyi Művész moziban. Az alkotások „a soha nem mások rovására, hanem saját nemzetünk érdekében akarunk magyarként élni a Kárpát-medencében” gondolatkör jegyében születtek. Az első díjat a sepsiszentgyörgyi Kátai Edit és Petke László Úzvölgyi mementó című alkotása nyerte el. A díjátadás mellett az alkotókkal való beszélgetésre is sor kerül. Jelen lesz Demián József Ausztráliában élő filmrendező, operatőr, forgatókönyvíró, producer, egyetemi tanár, a zsűri elnöke is.
Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház a nagytermében ma 19 órától Tamási Áron: Hullámzó vőlegény című előadását játssza Albu István rendezésében.
Jegyek a központi jegyirodában, illetve a biletmaster.ro oldalon kaphatóak. A jegyiroda hétfőtől csütörtökig 9–16 óráig, pénteken 9–13 óráig tart nyitva, előadásnapokon a kezdési időpont előtt egy órával nyitnak.
Zene
A NYÁRESTI KONCERTEK utolsó előadására ma 19 órától kerül sor a sepsiszentgyörgyi Vártemplom új gyülekezeti termében. A Csillagok közt kifeszítve című koncerten Nagy József Levente marosvásárhelyi költő verseit hallhatjuk prózai és megzenésített formában. A verseket Dénes Előd zenésítette meg. Fellépnek: Kolcsár József színművész, Ruszka Sándor (gitár), Hajdú Loránd (zongora), Dénes Dorottya (cselló). A belépés ingyenes.
Kiállítás
LÁBAS HÁZ. A Székely Nemzeti Múzeum ideiglenes kiállítóterében, a Lábas Házban ma, a hónap utolsó csütörtöki napján 17 órakor nyitják meg Kakas Zoltán kamarakiállítását. A tárlat fotók és néhány tárgy segítségével vezet be néphitünk, hiedelmeink világába. A kiállításon bemutatják a szeptemberi hónap műtárgyát is. Ma 16–19 óráig ingyenes belépéssel várják az érdeklődőket a többi időszakos kiállításra, a Miszla Art@Csernáton című tárlatra, illetve Albert Levente egyéni kiállítására is.
FOTÓKIÁLLÍTÁS. A Székely Nemzeti Múzeum szervezésében szeptember 30-án 12 órakor nyílik Szelényi Károly Magyar Örökség-díjas fotóművész, a Széchenyi Művészeti Akadémia tagjának Magyar koronázási jelvények című kiállítása a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. A kiállítást megnyitja Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A rendezvény házigazdája Erdei Anita, a Kónya Ádám Művelődési Ház igazgatóhelyettese. A kiállítást rendezte Sz. Farkas Aranka.
GALÉRIÁK FEHÉR ÉJSZAKÁJA. Sepsiszentgyörgy 3. alkalommal csatlakozik a Galériák Fehér Éjszakája országos programsorozathoz pénteken. Az idei kiadás eseményeinek helyszíne az Erdélyi Művészeti Központ és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér.
IKEBANAKIÁLLÍTÁS. A sepsiszentgyörgyi Kiss Béla Ikebana Kör és a Kónya Ádám Művelődési Ház megrendezi az immár hagyománnyá vált őszi ikebanakiállítást. A megnyitó vasárnap 10 órától kezdődik, az érdeklődők nyílt műhelyeken is kipróbálhatják a japán virágrendezés művészetét. Mivel a rendezvény idén egynapos, a rendezések legkésőbb 17 óráig látogathatók a Kónya Ádám Művelődési Ház nagytermében.
RAJZ-METSZET-FESTMÉNY. A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban október 2-án, vasárnap 12 órától dr. Deák Ferenc műkritikus megnyitja Vetró András, Borbély Sándor és Vetró-Bodoni Zsuzsa Hármasfogat című rajz-metszet-festmény kiállítását. Közreműködik: Józsa Irén tanárnő. Házigazda: dr. Dimény Attila múzeumvezető.
Mozi
EVA FILMMAKERS FEST. Sepsiszentgyörgyön szeptember 30-ig tart az Eva FilmMakers Fest második kiadása. A program a Művész moziban ma: 17 órától mesterkurzus Irina Margareta Nistor filmkritikussal, 18 órától A létezés eufóriája (rendező: Szabó Réka), 19 órától Vremea Vrăjitoarei – Romacen – A boszorkány kora színházi előadás, 20 órától Future is a safe place (dokumentumfilm, rendező: Mihaela Drăgan) 21 órától közönségtalálkozó Mihaela Drăgannal. A program részletei az Eva FilmMakers Fest Facebook-oldalán találhatók.
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház műsorán ma: 16.30-tól Sütimanók (románul beszélő), 18 órától Beugró a paradicsomba (román felirattal), 20 órától Avatar (román felirattal).
KOVÁSZNA. Ma 19 órától Kovásznán a Művelődési Központban a Kis Hajni rendezte Külön falka című magyar filmet vetítik az Eva FilmMakers Fest rendezvényeként.
Hitvilág
IDŐSEK VASÁRNAPJA. A sepsiszentgyörgyi unitárius templomban október 2-án a 11 órai istentiszteleten köszöntik a gyülekezet idős tagjait. Az ünnepi istentisztelet után szeretetvendégségre kerül sor a tanácsteremben.
Képernyő
Az Erdővidék Térségi Televízió mai műsora: 19.30 In memoriam Deák Vilma – Adalékok Barót történetéhez. 20.30 Munkalovak versenye, fogathajtás Nagybaconban.
20.50 Rendező, vakációs bibliahét Baróton. 21.05 Várfesztivál Nagyajtán. A műsorok visszanézhetők az Erdovidektv YouTube-csatornán.
Hőlégballonok Fortyogófürdőn
Szeptember 29. és október 2. között első ízben szervezik meg az X Balloon Festet a kézdivásárhelyi Fortyogófürdőn. A rendhagyó fesztiválra 12 hőlégballonnal várják a repülni és szórakozni vágyókat. A mai program: 16 órától fesztiválmegnyitó, a Székelyföldi Turisztikai Desztináció Menedzsment Klaszter találkozója; 16.30-tól Briefing, repülési tájékoztató; 16.45-től ballonok felsorakoztatása a felszállóhelyen; 18 órától a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja Fúvószenekarának előadása; 17 órától a ballonok előkészítése, felfújása a repüléshez, utasok eligazítása; 18 órától csoportos ballonfelszállás; 18 órától repülés paramotorral; 18–21 óráig kikötött függeszkedés ballonokkal; 20 órától balloncsapatok visszaérkezése, avatóceremónia; 21 órától DJ Turbo szórakoztatja a közönséget.
Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál
SEPSISZENTGYÖRGY. A Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál kiemelt eseménye a ma sorra kerülő A hétköznapok csodái. Szerendipitás a népmesékben és a saját történetünkben témájú előadás. Dr. Kádár Annamária mesepszichológus, dr. Zalka Csenge Virág nemzetközi mesemondó és Szabó Enikő meseterapeuta, mesemondó előadása és élő szavas mese- és történetmondása 18 órától kezdődik az unitárius templomban.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Bánki Donát utcai Catena (telefon: 0367 804 709), Kézdivásárhelyen ma a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
IVÓVÍZ. Javítási munkálatok miatt Sepsiszentgyörgyön ma 8–13 óráig a Román Hadsereg utcai 1. és 17. közötti magánházaknál szünetel az ivóvíz-szolgáltatás.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. ma Haralyban és Gelencén, pénteken Ozsdolán gyűjti a háztartásokban fölöslegessé vált tárgyakat, régi bútorokat, matracokat, gumiabroncsokat stb. Az üvegszüret keretében 5 kg leadott üvegért fél liter sört adnak.
MEGHOSSZABBÍTOTT NYITVATARTÁS. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja a lakók figyelmét, hogy a második félévi adók és illetékek befizetési határideje szeptember 30. Ezen a héten a polgármesteri hivatal adóbegyűjtő pénztára meghosszabbított nyitvatartással működik, naponta 8–18 óráig várják az ügyfeleket. A helyi adók és illetékek a ghiseul.ro oldal országos elektronikus fizetési rendszerén keresztül is befizethetők.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.