Gelence Polgármesteri Hivatala sikeresen pályázott a Norvég Alapnál három őrleményes kazán, valamint egy homlokrakodós traktor és az őrlemény szállítására alkalmas pótkocsi beszerzésére – tudtuk meg Ilyés Botond polgármestertől.
A pályázat összértéke 250 ezer euró, amiből húsz százalék az önrész, és a közbeszerzési szakaszon már túl vannak. Megvan a kivitelező is: a sepsiszentgyörgyi Erpék Kft. végzi majd a munkálatokat.
Az ígéretek szerint november közepére a felszegi iskolához, november végére pedig a sportcsarnokhoz érkezik meg az őrleményes kazán. A közeljövőben a Jancsó Benedek-iskolát, a felszegi elemi iskolát és a sportcsarnokot tervezik az új kazánokkal fűteni, ezek beüzemeléséhez zajlanak a szükséges előkészületek, a meglévő kazánházak átépítése, illetve újjáépítése a Jancsó Benedek-iskola esetében. Jelenleg két őrleményes kazánt működtetnek, az egyiket a községházán, a másikat pedig az óvodánál, a művelődési otthonnál és a környező önkormányzati tulajdonban lévő épületeknél. Ezekkel naponta 300 lejbe kerül a fűtés, míg ha fával fűtenének, az körülbelül ezer lejre rúgna – hatvanszázalékos megtakarítást jelent tehát ez a megoldás. Elég nehéz az őrlemény előállítása, a nagy kapacitású tárolók létrehozása, de mindenképpen előre kellett lépni, a mostani energiaárak mellett mi gyakorlatilag a jövőbe láttunk” – mondotta az elöljáró. Azt is elárulta, hogy prefektusi rendelettel idén sikerült az önkormányzatnak közel 360 hektár beerdősödött legelőt visszaszereznie, az itt végzett legelőtakarításból származik az a faanyag, amiből a téli fűtéshez szükséges őrlemény jelentős része készül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.