Újabb három hónapra, vagyis az év végéig meghosszabbítják az üzemanyagok 50 banis árkompenzációját, az erről szóló jogszabályt tegnapi ülésén fogadta el a kormány – jelentette be a miniszterelnök.
Nicolae Ciucă szerint a július elsejével bevezetett intézkedéssel a kormánynak sikerült megállítania az üzemanyagok drágulását, sőt, azóta csökkentek is az árak, amelyek más termékekre is hatással vannak. A kompenzációs rendelet szerint az 50 banis árcsökkentést vállaló kereskedőknek 25 banit megtérít az állam. Az árkompenzáció idején az „indokolatlan” áremeléseket nyerészkedésnek minősítik és büntetik. A kompenzáció úgy valósul meg, hogy eladott literenként 25 banival csökkentik az illető cég által befizetendő adóterheket.
A július elsején bevezetett rendelet hatására valamennyi nagykereskedő alkalmazta az 50 banis árcsökkentés feltételeit. A töltőállomások totemoszlopain azóta már a kedvezményes árat tüntetik fel, a kútoszlopokon és a könyvelésben viszont a kompenzáció nélküli árat kell beírni. Az árcsökkentés a kiadott nyugtán is megjelenik.
A kormány eredetileg azzal számolt, hogy az intézkedés havi 300 millió lejjel terheli meg a költségvetést, sajtóértesülések szerint azonban a többletkiadás mintegy 175 millió lejnek bizonyult havonta, így az év végéig várhatóan egymilliárd lej körüli összeggel terheli meg a költségvetést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.