A megyében a második legnagyobb támogatási összeget nyerte el az országos Anghel Saligny-program keretében Réty község. Három nagy beruházás valósulhat meg a közel 35 millió lejes kormánytámogatásból: közművesítés és útkorszerűsítés a községhez tartozó településeken. Dombora Lehel polgármester szerint őket is meglepte, hogy mindhárom beruházásuk nyertesen került ki a versenyből, és szerencsére kettő esetében már viszonylag előrehaladottak az előkészületek, így belátható időn belül eljuthatnak a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzésig.
Dombora Lehel úgy véli, nem mondható vakszerencsének, hogy mindhárom pályázatuk nyert, ez inkább annak tudható be, hogy három eltérő kezdeményezésről van szó, melyek a község különböző településeit érintik. Kettő ugyan ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítését, bővítését célozza, de az egyik már elkezdett beruházás, ezeket a programban különválasztották a nulláról indulóktól, és számukra külön fejezetekben különítettek el pénzalapokat. A harmadik a még földútként szereplő mellékutcák leaszfaltozásáról szól.
Fontossági sorrendben az első beruházásuk Egerpatak és Szacsva ivó- és szennyvízhálózatának kiépítése, melynek összértéke mintegy 12 millió lej. A beruházásból egy töredék már tavaly elkészült, ugyanis átfedés volt egy Szacsván végzett útkorszerűsítéssel, s el akarták kerülni, hogy az új aszfaltot egy év után fel kelljen törni a közművesítés miatt. Ezt némi kalandok árán, de sikerült megvalósítani, az út aszfaltozása pedig most zajlik. A Saligny-programon keresztül megszerezték a folytatáshoz szükséges pénzforrást.
Az elöljáró szerencsésnek tartja, hogy már úgymond nekiláttak a közművesítésnek, mivel így a teljes beruházáshoz szükséges iratok – tervek, engedélyek – megvannak, gyakorlatilag ott tartanak, hogy lassan kiválthatják az építkezési engedélyt, és meghirdethetik a közbeszerzést a kivitelező kiválasztására.
A polgármester arra is kitért, bőven lenne idejük, mivel a Saligny-programban a nyertesnek nyilvánított beruházásoknál két év áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy a minisztériumba benyújtsák a terveket, az előzetes jóváhagyásokkal és az urbanisztikai bizonylatokkal együtt, és ezt követően írják alá a finanszírozási szerződést, a beruházásokat pedig 2028 végéig kell lezárni. Idő tehát lenne, mind az előkészítésre, tervezésre, de ugyanígy a megvalósításra is; az elöljáró ugyanakkor úgy véli: fennáll a veszély, hogy mivel országosan rengeteg pályázatot jóváhagytak, nem lesz elég kivitelező. Ez okból viszont már sietniük kell az önkormányzatoknak: ha azt akarják, hogy eredmény legyen, haladni kell a tervekkel, közbeszerzésekkel, hogy mihamarabb meglegyen az építő, kivitelező.
A szacsvai és egerpataki beruházással a két település teljesen új kutat kap, egy víztisztító állomás és két tartály épül a vízhálózat végpontjain, a szennyvízhálózatot pedig bekötik a már meglévő bitai ülepítőbe, melyet bővítenek. A legfontosabb ugyanakkor, hogy a két településen eddig nem létezett közművesítés, most, ha minden jól megy, egy kalap alatt meg tudják oldani.
Az utcák aszfaltozása a második a fontossági listán. A programban csak olyan utcák korszerűsítésére lehetett pályázni, melyekben a közművesítés már megtörtént. Huszonkét utca került be a pályázatba, melyek együtt mintegy hat kilométert tesznek ki – több, pár tíz méter hosszú zsákutca is van köztük. Egy kivétellel a községközpont, Réty (és a részét képező Komolló), valamint Bita minden aszfaltozatlan mellékutcája szerepel a beruházásban. Ennek a beruházásnak az összértéke 16,5 millió lej. Elkészítették az alapdokumentációt, most az előzetes intézményi, hatósági jóváhagyások beszerzése zajlik. Az év végéig ebben az esetben is el tudják juttatni a szükséges iratcsomót a fejlesztési minisztériumhoz, és utána jöhet a finanszírozási szerződés megkötése.
Lapunk felvetésére Dombora Lehel elmondta: annak ellenére, hogy a támogatási szerződést még nem kötötték meg, adott lépéseket a beruházás kapcsán meg lehet tenni, így a tervezővel szerződést lehet kötni, a Saligny-program útmutatója szerint a költségek attól a pillanattól elszámolhatóak, ahogy a beruházást nyertesnek nyilvánították, nem kell megvárni a megállapodást a minisztériummal. Ez egy nagy előny, mivel az előkészítési lépéseket meg lehet tenni, akár a kivitelezőt is kiválasztani, a munkavégzés pedig majd akkor kezdődik, ha megvan a finanszírozási szerződés. Lényeges ugyanakkor, hogy például a tervezésnél nem kell versenytárgyalást hirdetni, közvetlenül oda tudják ítélni, mivel az összeg nem haladja meg a határt, ami felett kötelező a licit. A munkálatok esetében viszont már igen. A polgármester meglátása szerint a községben a mellékutcák aszfaltozását várják leginkább az emberek a három beruházás közül.
A harmadik beruházás a közművesítés a községközpontban, pontosabban a Rétyi Nyír szomszédságában, a tóval átellenben, az országút jobb oldalán Egerpatak határáig húzódó területen, ahol „egy kisebb falu” jött létre az elmúlt években. Az ivó- és szennyvízhálózat jelenleg nagyjából a községközponttól a tóig vezet, innen szándékoznak bővíteni. Ide egy köztes tartályt is elhelyeznek, illetve pumpákat, amivel megoldják a nyomásproblémát, a lakótelep ugyanis annyira a hálózat végén van, hogy a legkisebb ingadozást is érzékelik.
A beruházásban még szerepel az országúti híd közelében lévő rétyi utca közműhálózatának a cseréje is. Emellett új víztisztító állomást is építenek, a jelenlegit felszámolják, illetve kialakítanak egy nagy tartályt a templom feletti Dobolyka dombon, ahonnan szabadeséssel jut el a víz a községközpontba és Bitára. Jelenleg pumpálniuk kell a vizet, ami nagy költségekkel jár.
Eddigi becslések szerint a harmadik beruházás értéke mintegy hétmillió lej, de még az előzetes költségtanulmányok sem készültek el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.