Az idei búzatermés több mint 9 millió tonnát tesz ki, biztosítja az ország élelmezési szükségleteit és exportra is marad – jelentette ki tegnap Petre Daea mezőgazdasági miniszter.
A tárcavezető szerint az aszály ellenére a napraforgó esetében is, amelynek betakarítása a vége felé jár, elegendő lesz a termés az ország szükségleteinek kielégítésére, és exportálni is fog tudni Románia. A kukorica esetében azonban már a megszokottnál sokkal kisebb mennyiségek maradnak exportra, bár a belföldi fogyasztásra biztosított a mennyiség. A termés azokon a területeken maradt meg, amelyeket öntözni tudtak, vagy ahol a megfelelő időpontokban esett bizonyos mennyiségű csapadék – mutatott rá. A miniszter arra is kitért, hogy az Európai Unióban Románia nagy gabonaexportőrnek számít, de ebben az évben a nagy aszály miatt nem lesz képes az elvárásokhoz mérten exportálni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.