TeremlabdarúgásVilágbajnoki selejtezőn Mánya és Miklós

2022. október 6., csütörtök, Sport

Két háromszéki játékossal, Mánya Szabolccsal és Miklós Tamással a keretben készül a világbajnoki selejtezőre a román felnőtt futsalválogatott, amely ma 18.30 órától a dánok legjobbjaival mérkőzik meg Marosvásárhelyen. Dánia mellett Románia a finn csapattal került azonos csoportba, a nemzeti együttes pedig győzelemmel kezdené a négymeccses csoportkört.

  • Mánya Szabolcs újra a román válogatott mezében. Fotó: Facebook / Futsal Romania
    Mánya Szabolcs újra a román válogatott mezében. Fotó: Facebook / Futsal Romania

A Kacsó Endre irányította román felnőtt futsalválogatott október 1-jén gyűlt össze Marosvásárhelyen, ahol ma 18.30 órától a 8-as vb-selejtezőcsoport első fordulójában Dániát fogadja. A nemzeti együttes alig öt nap múlva, október 11-én már Finnországban vendégszerepel, ahol második körbeli találkozójának a vantaai Energia Areena ad otthont.

Erre a két mérkőzésre a szövetségi kapitány tizenhat játékost hívott be a válogatottba, közük van a SG Kecskemét Futsalt erősítő 33 esztendős Mánya Szabolcs és az FK Székelyudvarhelynek játszó Miklós Tamás, utóbbi első alkalommal ölti magára a román válogatott mezét. Mánya a nemzeti csapat szakmai stábjában is benne van, tavaly augusztus óta ő az együttes másodedzője.

„Az elit körbe való jutást tűztük ki célul, és minimum a második helyet a csoportban, de ha lehet, akkor fennebb is tornáznánk magunkat. Papíron jobbak vagyunk, mint a dánok, és gyengébbek, mint a finnek, de nem szabad leírni senkit, hiszen az elmúlt időszakban rengeteg kis csapat jött fel. Dániát elviekben meg kell hogy verjük, és csütörtökön ezért lépünk pályára. Az első vb-selejtezőnket követően maradunk Marosvásárhelyen, majd vasárnap utazunk Kolozsvárra, és onnan repülünk Finnországba, ahol kedden játsszuk az újabb tétmeccset” – nyilatkozta érdeklődésünkre Mánya Szabolcs.

„Nehéz csoportba kerültünk, de jól kell kijönnünk belőle. A dánok elleni párharcnak mi vagyunk az első számú esélyese, már csak azért is, mert mi játszunk itthon ezen a mérkőzésen. Dánia az európai teremlabdarúgás új hullámának része, egy olyan futsalé, amelybe az elmúlt években sokat fektettek, és amely sokat fejlődött. Ahogy a nagypályás fociban, úgy a futsalban sincsenek már kis csapatok” – jelentette ki Kacsó Endre, a román válogatott szövetségi kapitánya.

A román teremlabdarúgó-válogatott menetrendje a világbajnoki selejtezőben: * október 6.: Románia–Dánia * október 11.: Finnország–Románia * március 1.: Románia–Finnország * március 5.: Dánia–Románia.

Az októberi mérkőzésekre behívott játékosok: * kapus: Theodor Badea Lungu (Temesvári CFR), Petrișor Toniță (Galaci United), Andrei Dinicuta (Dévai Autobergamo) * mezőnyjátékosok: Bálint Andor, Iszlai Richárd, Miklós Tamás (FK Székelyudvarhely), Sergiu Gavrilă (Dévai Autobergamo), Daniel Araujo, Octavian Cireș, Andrei Crăciun (Galaci United), Hadnagy István, Mánya Szabolcs (SG Kecskemét Futsal), Fe­lipe Oliveira (Napoli Futsal, Olaszország), Andre Sasse (Portimonense, Portugália), Paulo Fereira (Povoa Futsal Clube, Portugália), Darius Nastai (Temesvári CFR). (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2022-10-06: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Tisztelgés az aradi vértanúk előtt
SEPSISZENTGYÖRGY. Sepsiszentgyörgy Önkormányzata koszorúzással emlékezik meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, az aradi vértanúkról. A mai megemlékezésre 15.30 órától kerül sor a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi tizenhármak emlékére felállított kopjafáknál.
2022-10-06: Sport - :

A Kolozsvár Ralira újra összeállt a Szabó–Fetean páros (Autósport)

Péntektől vasárnapig a kincses városban és környékén rendezik meg a 2022-es román ralibajnokság nyolcadik, egyben utolsó előtti futamát, a Kolozsvár Ralit. A viadalon ott lesz a sepsiszentgyörgyi Szabó Csongor is, aki ezúttal régi-új navigátorával, a kolozsvári Rareş Feteannal vág neki a nyolc gyorsasági szakaszt számláló, 508 km össztávú aszfaltos megmérettetésnek.