Nagy Zoltán történész, a városi önkormányzat képviselője, az esemény házigazdája felvezető gondolatait követően Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere hangsúlyozta: „nem a mát vagy a tegnapot gyászolni gyűltünk össze, hanem emlékezni mindazokról, akik nélkül ma Erdély és Magyarország talán nem ugyanezeket az értékeket hordozná, nem ugyanezeket a generációkat nevelné, nem ugyanezeket a népdalokat énekelné, nem ezt a nyelvet beszélné”. Kitért arra, hogy ezen a napon esetleg bűntudatot is érezhetünk, mert nem harcolunk minden eszközzel az eszmékért, melyekben hiszünk. „Nem kell bűntudatot éreznünk és bocsánatot kérnünk, hiszen megharcoljuk mi a magunk harcait, még ha nem is fegyverrel vagy tűzzel és vassal. Viszont a bűntudatunk helyét kötelességünk kitölteni az egymásért való felelősségtudattal, a társadalomban vállalt aktív szerepekkel, az elődeink iránti tisztelettel és az identitásunkhoz való ragaszkodással. A mi felelősségünk közösségként, nemzettársakként, hogy jelentést adjunk ezeknek a dátumoknak, hangsúlyt, szerepet és tartást társítsunk identitásunkhoz.” A helyszínről szólva rámutatott: a 25 kopjafa jelzi a két állam, de egy nemzet nagyságát, múltját, jelenét és jövőjét.

Both Hajnal Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében szólt az emlékezőkhöz. Hangsúlyozta: a forradalom leverését követően kivégzettek emléke máig élénken él, mivel a szabadságharc az egész nemzet közös élménye, a megtorlás pedig a közös tragédiája volt, mely összekovácsolta a nemzetet. Az aradi tizenhármak, noha voltak elbizonytalanodásaik, kitartottak elkötelezettségük mellett, és olyan egységet mutattak fel, mely a magyar függetlenség eszméjének kivételes kifejezése volt. Ezért érezte sorsukat magáénak a néplélek, az igazságos ügy eszméjének jelképeként. A forradalmat bár leverték, de valójában nem bukott el, a véráldozat nem volt hiábavaló, ’48 eszmeisége tovább élt, a mártírok szellemisége vezette tovább a nemzetet az 1867-es kiegyezésig, amit az addig soha nem tapasztalt fejlődési időszak követett Magyarországon. A zsarnoki hatalomnak nem sikerült megtörnie a magyar néplelket, a forradalom hőseinek üzenete pedig máig érvényes: mindig tehetünk valamit a hazáért, a nemzettársainkért, és annak előbb vagy utóbb beérik a gyümölcse – fogalmazott Both Hajnal. A konzul szerint az aradi véráldozat üzenete máig érvényes: hőssé az válhat, aki a legnehezebb pillanatokban, a megpróbáltatások ellenére megőrzi lelki szilárdságát, erkölcsi tartását és ragaszkodik az igazsághoz.

Az aradi tizenhármak utolsó gondolatai tolmácsolásának nemes feladata a Kárpát-medencei osztály diákjainak jutott, akik egyenként olvasták fel a mély hitről, kötelességtudatról és hazaszeretetről árulkodó sorokat, melyeket a tábornokok a biztos halál árnyékában vetettek papírra.

Balázs Antal nyugalmazott tanító, kinek keze munkáját dicsérik a ’48-as emlékpark kopjafái, a diákokat követően lépett mikrofonhoz. Név szerint mondott köszönetet mindenkinek, aki az eredeti 13, illetve az azóta felállított újabb tizenkét kopjafa „megszületésében” szerepet vállalt. Zárásként azt kérte a kopjafák tövében őrt álló mikós diákoktól, ha majd „alóla kimegy a föld”, viseljék gondját az emlékjeleknek.

A felszólalások sorát Zelenák József evangélikus püspökhelyettes beszéde és áldása zárta. A megemlékezés a magyar himnusz eléneklésével ért véget, elhelyezték a kegyelet koszorúit a kopjafáknál, valamint az Erzsébet parkbéli 1848–49-es honvédemlékműnél. Utóbbi helyszínen a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalára műsorát hallgathatták meg az emlékezők.