A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontban Molnár János informatikatanár kezdeményezésére immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Kovinfo grafikai versenyt, amelyen a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium és a helybeli Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont IX—XII. osztályos diákjai vettek részt.
A versenyfeladatokat dr. Kovács Lehel egyetemi tanár állította össze. A diákoknak egy könnyűnek számító, egy közepes nehézségű és egy több fejtörést igénylő feladatot kellett megoldaniuk öt óra alatt Pascal vagy C++ programozási nyelv használatával. A IX—X. osztályosok között a zsűri első díjjal jutalmazta Molnár Áront, második díjjal Mikola Zoltánt és harmadik díjjal Kis-Bodor Istvánt, mindhárman a kovásznai iskola tanulói. A XI—XII. osztályosok csoportjában az első díjat Gajdó Tamás (Sepsiszentgyörgy), a másodikat Szerző Péter (Sepsiszentgyörgy), a harmadikat Rákosi Alpár (Kézdivásárhely) nyerte. A verseny költségeit helybeli és kézdivásárhelyi magánvállalkozók támogatták. (bodor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.