Szombaton hazai környezetben mindkét háromszéki csapat vereséget szenvedett a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A Sepsi OSK II. 3–1-re maradt alul a Blejoi ellen a szemerjai stadionban, míg a Kézdivásárhelyi SE 4–1-re kapott ki a Brassói SR együttesétől a Sinkovits Stadionban.
Csak szépíteni tudtak
Valentin Suciu legénysége támadó szellemben lépett pályára, azonban az első félidőben a vendégek akarata érvényesült, több helyzetet is kialakítottak. Először Bogdan Șandru szöglet után fejelt kevéssel kapu fölé, majd Robert Enache megpattanó lövését hárította Gedő Hunor. A Prahova megyei csapat mezőnyfölénye a 28. percben érett góllá, egy ellentámadás végén Mihai Nițescu betört a tizenhatos területre, kicselezte a védőket, aztán közelről a hálóba gurított (0–1). A Blejoi nem sokkal később növelte előnyét, a 33. percben Ionuț Șerban lapos beadását követően a középen érkező Cosmin Lambru sarokkal a kapuba továbbított (0–2).
Szünet után a kitámadó sepsiszentgyörgyi csapat lehetőséget adott ellenfelének a kontrákra, így a háromszéki kapus rövid idő alatt kétszer is védeni kényszerült, mindkétszer Lambru próbálkozását tolta bravúrral szögletre. Az 58. percben Gedő is tehetetlennek bizonyult, a figyelmetlen védelmet kihasználva Lambru előkészítését Enache senkitől sem zavartatva a bal alsóba gurította (0–3). Hamarosan szépítettek a házigazdák, Filip Ilie fejelt a csereként beállt Iustin Grigore elé, aki nem hibázott (1–3). A ráadásban Vlad Toma hagyott ki egy hatalmas helyzetet, miután kicselezte a kapust, lövése elakadt a gólvonalon álló Șandru lábában.
3. Liga, 5. csoport, 8. forduló: Sepsi OSK II.–Blejoi 1–3 (0–2).
Sepsiszentgyörgy, városi stadion. Vezette: Octavian Ciucanu (Brassó). Sepsi OSK II.: Gedő – Bende, Cîrstean, Dobozi, Dragomir (Mitu, 85.), Răducioiu, Rența, Ilie, Nistor, Șerban (Toma, 70.), Kocsis (Grigore, 61). Edző: Valentin Suciu. CS Blejoi: Bălănică – Brăila (Badea, 86.), Giuroiu, Ghinea, Enache, Pahontu, Șerban, Șandru, Nițescu (Munteanu, 64.), Cătană (Drăgoi, 64.), Lambru. Edző: Gabriel Vlad. Gólszerzők: Grigore (62.), illetve Nițescu (28.), Lambru (33.), Enache (58.). Sárga lap: Nistor (73.), Dragomir (84.), Toma (90+3.), illetve Bălănică (84.), Șandru (88.), Ghinea (90+3.).
Sokba kerültek a hibák
Sokat hibázott a kézdivásárhelyi együttes, amelynek védelme egyáltalán nem állt a helyzet magaslatán. A hazai csapat már a 14. percben hátrányba került, miután Marius Savu kiváló előkészítését Ștefan Răchișan a hálóba továbbította (0–1). A Brassó a 29. percben növelte előnyét, újabb védelmi baklövést követően Vlad Olteanu volt eredményes (0–2). A második félidőt jól kezdték Gazda József tanítványai, azonban Pakucs Norbert senkitől sem zavartatva közelről a kapu fölé lőtt. Ezt követően folytatódott a védelmi hibák sorozata, a vendégeknek csak értékesíteniük kellett az ölükbe hulló lehetőséget. Florin Dîrvăreanu együttese az 57. percben ismét betalált, ezúttal Savu iratkozott a gólszerzők közé, majd a 67. percben Mihai Ion gurított a felső-háromszéki kapuba (0–4). A házigazdáktól csak szépítésre futotta, a 77. percben Gajdó Tamás beadása után Szőcs László tuszkolta a labdát a hálóba (1–4), így a céhes városi alakulat ötödször szenvedett vereséget az idényben.
3. Liga, 5. csoport, 8. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Brassói SR 1–4 (0–2).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Arthur Răcoare (Curtea de Argeș). Bunduc – Sánta L. (Tudor, 66.), Bînță (Todor, 33.), Péter, Gajdó, Pál (Fábián, 66.), Popescu, Albu N., Bandi (Sánta T., 33.), Gáll, Pakucs (Szőcs, 66.). Edző: Gazda József. Brassó: Căucă – Popa (Hamciuc, 72.), Rența, Căpățână, Sterian (Munteanu, 61.) – Olteanu, Burlacu, Sandu (Nicoloiu, 61.) – Răchișan (Dedu, 76.), Savu, Ion (Nicolau, 76.). Edző: Florin Dîrvăreanu. Gólszerzők: Pakucs (77.), illetve Răchișan (14.), Olteanu (29.), Savu (57.), Ion (67.). Sárga lap: Gáll (39.), illetve Ion (17.), Popa (43.).
További eredmények: Zernesti Olimpic–Păulești 1–2 (gólszerzők: Grideanu 55., illetve Dobre 31. – öngól, Vintilă 58.), Plopeni–Barcarozsnyói Olimpic 2–0 (gsz.: Ciobanu 32., 48.), Brassói Kids Tâmpa–Székelyudvarhelyi FC 1–4 (gsz.: Bugnar 84., illetve Becze 3., 35., 63., Savin 21.).
A táblázat:
1. Plopeni 7 1 0 12–2 22
2. Blejoi 6 2 0 20–4 20
3. Brassói SR 4 1 3 12–10 13
4. Barcarozsnyó 3 2 3 13–11 11
5. Păuleşti 3 2 3 8–12 11
6. Kids Tâmpa 3 1 4 9–14 10
7. Székelyudvarhely 3 0 5 13–10 9
8. Sepsi OSK II. 2 2 4 9–11 8
9. Kézdivásárhely 1 2 5 5–18 5
10. Zernest 1 1 6 11–20 4
A 9. forduló programja (október 22.): Blejoi–Zernesti Olimpic, Székelyudvarhelyi FC–Sepsi OSK II., Barcarozsnyói Olimpic–Brassói Kids Tâmpa, Brassói SR–Plopeni, Păulești–Kézdivásárhelyi SE.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.