Elfogadták a kormány tegnapi ülésén a turisztikai beruházások fejlesztési programjának jóváhagyásáról és a befektetési projektek támogatását szabályozó kormányhatározatot kiegészítő és módosító határozatot. Elsőbbséget élvez a gyógy-, illetve a síturizmus. Constantin-Daniel Cadariu turisztikai miniszter szerint a hangsúlyt a mennyiség helyett a minőségre fektették, amikor aktualizálták a turisztikai beruházásokat szabályozó törvényi keretet.
A prioritást egyrészt a gyógyfürdők és gyógyturizmus, másrészt a síturizmus fejlesztése jelenti, és a közpénzeket csak oda fogják irányítani, ahol jól átgondolt, minőségi szolgáltatások nyújtására törekvő projektek léteznek. A minősített gyógyfürdők és gyógyüdülők esetében a finanszírozás a kezelőközpontok építésére, felújítására, korszerűsítésére, a természetes gyógyászati pontokhoz vezető gyalogutak, ösvények kiépítésére, felújítására, a gyógyászati eljárásokhoz szükséges berendezések, bútorok és gyógyászati felszerelések beszerzésére, valamint a gyógyászati tulajdonságokkal rendelkező természetes tavak turisztikai célú fejlesztésére irányul. A természetes gyógytényezőkkel rendelkező, de mindeddig üdülőhelyként nem minősített települések esetében most első alkalommal különítenek el forrásokat kezelőbázisok kiépítésére.
A síturizmus fejlesztésére elkülönített alapokra sípályák, összekötő utak kialakítására, felújítására, korszerűsítése, felvonók kiépítésére, világítás felszerelésére, hóágyúk, pályakarbantartó-gépek beszerzésére, adminisztratív épületek, elsősegélynyújtási pontok létrehozására, parkolóhelyek kialakítására, szánkópályák, korcsolyapályák létrehozására lehet pályázni. Finanszírozást lehet kérni a sítelepek nyári kihasználására irányuló projektekre is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.