Október 31-én, a reformáció ünnepén avatják Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnázium és a Református Kollégium közös felújított épületét – jelentették be tegnapi sajtótájékoztatójukon az érintett intézményvezetők.
Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese elmondta: a református egyház iskolaépületét egykor a kommunista állam államosította, és csak hosszas pereskedés után, meglehetősen leromlott állapotban sikerült visszaszerezni. Miután az épület egyházi tulajdonba került, már sem román állami, sem EU-és pénzforrásokat nem sikerült szerezni a felújítására, így csak a magyar állam segítségére és a saját forrásaikra támaszkodhattak. Hozzátette: négy és fél év alatt mintegy nyolcmillió eurós beruházással sikerült teljesen felújítani a két iskolának otthont adó épületegyüttest. Kicserélték a nyílászárókat, a villanyhálózatot, a vízvezetékeket, korszerűsítették a fűtési rendszert, és mindent megtettek azért, hogy a műemlék épületegyüttes a 21. század követelményeinek megfelelő, korszerű oktatási helyszínné alakuljon.
Hajdu Zoltán, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója hozzátette: a falak kivételével mindent kicseréltek a főépületben, sőt, helyenként még a falakat is, hiszen új tantermeket is kialakítottak. Valamennyi tanterembe új bútorzat, okostábla, kivetítő került.
Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója hozzátette: a felújítás után kialakuló kiváló körülmények azt jelzik, hogy a református oktatásnak Marosvásárhelyen nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van. Hozzátette: még ha két intézmény is működik az épületekben, ezek együtt fognak előrehaladni, és közösen próbálnak eleget tenni annak az elvárásnak, hogy színvonalas oktatást nyújtsanak a gyermekeknek.
A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium Erdély egyik legnagyobb és legeredményesebb magyar iskolája. Jelenleg jogilag a Bolyai-gimnáziumba betagozódva, de a katolikus egyház épületeiben működik a jogi úton másodjára is megszüntetett II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.