A remek teljesítménnyel előrukkoló sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián csapatbajnoki címhez vezette a Bukaresti Steaua együttesét, miután a balși versenyhétvége öt futama közül négyet meg tudott nyerni, az ozsdolai Ördög Zoltán viszont a tavalyi idény után ismét ezüstöt szerzett a Top Cross TCS csapatával. A Craiova melletti új, mély homokos pálya avatóviadalán is remekeltek a háromszékiek: Tompa első, Ördög második lett.
A 2022-es hazai motokrossz-szezon utolsó versenyhétvégéjét rendezték meg szombaton és vasárnap a Craiova melletti Balșon, ahol a romániai istállók egy vadonatúj, homokos pályán harcoltak az idei csapatbajnoksági címért. Az együttesek 50, 65, 85 cm3-es géposztályban, MX1-es, MX2-es, amatőr és veterán kategóriában mérettették meg sportolóik felkészültségét és gyorsaságát. A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián és az ozsdolai Ördög Zoltán szombaton MX1-ben, míg vasárnap MX2-ben tette próbára magát, és remek teljesítményüknek köszönhetően egy-egy éremhez segítették csapataikat. Az MX1-es (450 cm3) viadalban Tompa kettős futamgyőzelmet ünnepelhetett, Ördög viszont a harmadik lett, közéjük pedig a Zernesti Jitsunak versenyző George Cabal ékelődött be. Az MX2-es (250 cm3) kategóriájú megmérettetés első futamát megnyerte Krisztián, a másodikon viszont második volt, de ez is elégnek bizonyult ahhoz, hogy a Steaua a tavaly után ismét csapatbajnoki címet ünnepelhessen. Zoltán ennek a géposztálynak az első futamát a negyedik, a másodikat viszont már a harmadik pozícióban zárta, így összesítésben a második a helyen végzett a Top Cross TCS-sel.
„Nagyon örvendek, hogy egy újabb bajnoki címhez segítettem a Steauát, de annak még jobban örülök, hogy egy remek homokos pályán versenyezhettem a hétvégén. Szombaton 450-es motorbiciklivel versenyeztem és győztem, vasárnap viszont egy esés miatt csak második lettem az MX2-ben, így nem sikerült százszázalékos hétvégét zárni” – mondta érdeklődésünkre Tompa. „Zoltán első alkalommal versenyezhetett 250-es géppel, de még így is mindegyik futamon jól kapta el a rajtokat és remekül teljesített. Hosszú volt a balși három nap, s örvendek, hogy ezüstérmes lett a Top Cross csapatával” – jelentette ki Ördög István, 15 esztendős motorosunk édesapja.
Pénteken pályaavató viadalon vettek részt a háromszéki versenyzők, az Olténia Kupáért kiírt megmérettetést Tompa Krisztián elsőként, míg Ördög Zoltán másodikként fejezett be.
A 2022-es csapatbajnokság végeredménye: 1. Bukaresti Steaua, 2. Top Cross TCS, 3. Zernesti Jitsu. (tibo)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.