Tömeg éppen nem volt, valaki meg is jegyezte, hogy „évről évre kevesebben vagyunk”, de azért több százan vettek részt a Volt Politikai Foglyok Szövetsége (VPFSZ) által szervezett rendezvényen, amelyet a Cantus Firmus vegyes kar és a Magyar Férfidalárda a Szózat eléneklésével nyitott meg. Beszédet hárman mondtak: Miklós Zoltán képviselő az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc máig ható, sodró erejét emelte ki, mint olyan örökséget, amely segíthet megbirkózni a jelen nehézségeivel (járvány, háború, infláció, fásultság, beletörődés, önfeladás); véleménye szerint rajtunk áll, hogy büszke magyarként tudjuk legyőzni a válságot és újratervezni a jövőt.

Both Hajnal konzul, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának munkatársa felidézte, hogy egy kis nép mert szembeszállni egy nagyhatalommal, és bár a forradalom csak pár napig győzedelmeskedett, utána eltiporták, így is helyreállította a „valódi rendet”, utána már a kommunizmus más lett, és végül meg is bukott, de a szabadságharc nem szűnt meg, bár ma már nem a nyers, brutális erőszakkal kell szembeszállni, hanem a sokszor önfeladásra, önzésre csábító szirénhangokkal.

Török József, a VPFSZ megyei elnöke röviden emlékeztetett az 1956-ban történtekre, és kifejezte reményét, hogy ha őrizzük a lángot, nem kell félnünk a szabadságunk elvesztésétől. Áldást Marosi Árpád református lelkész mondott, a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai verssel és zenével működtek közre.

A magyar és a székely himnusz eléneklése után az emlékezők megkoszorúzták az 1956-os emlékművet, majd a fáklyával őrt álló cserkészek vezetésével az Erzsébet parkba, a kommunizmus áldozatainak állított kopjafához vonultak át, amelynek megkoszorúzása előtt a Pro Musica kamarakórus énekelt és Takó István római katolikus plébános mondott áldást.