Szent Mihály-hegyi műemlék templomJól halad a felújítás

2022. október 26., szerda, Közélet

A kivitelezési tervnek megfelelően, nagyon jól halad a több mint hatszáz éves Szent Mihály-hegyi műemlék templom teljes körű felújítása.

  • Lebontották az állványokat. Fotó: Jénáky Csongor
    Lebontották az állványokat. Fotó: Jénáky Csongor

Felső-Háromszék legértékesebb és legépebben megmaradt barokk stílusú templomának és műemlékegyüttesének a felújítása 2020 nyarán kezdődött el, befejezési határideje pedig a jövő év november 30-a. Az európai uniós forrásokból finanszírozott projektben Lemhény község önkormányzata 55, míg Kézdialmás 45 százalékkal vesz részt, a két társult fél pedig a két település római katolikus egyházközsége.

Jénáky Csongor, Lemhény község polgármestere heti rendszerességgel a helyszínen ellenőrzi a munkálatokat, és nagyon elégedett a sepsiszentgyörgyi Baumeister cég szakemberei által eddig elvégezett felújításokkal. A műemlék templom körül lebontották az állványokat, befejeződött a külső vakolás és meszelés, a tetőzetet peremezték, rézcsatornákat szereltek stb. A kőrestaurátorok is sokat dolgoztak annak érdekében, hogy megőrizzék az eredeti formákat.

Jelenleg a munkálatok a templom belsejében zajlanak, a falkép-restaurátorok a mennyezet eredeti színeit és stukkóit próbálják előhozni a vakolat alól, a burkoló munkások egy része a kőpadlózattal dolgozik, a sekrestye és a szentély is készülőben. Igyekeznek a tél beállta előtt elvégezni a vizes munkálatokat, a téli hónapokban a templombelsőben zajlik majd a munka. Ha az időjárás engedi, akkor idén a torony felállványozására is sor kerül, tavasszal a templomtorony is megújul kívül-belül. A cég szakemberei már dolgoztak a toronyban, gerendákat cseréltek. Ha minden igaz és a kivitelező tartja a határ­időt, 2023 novemberében a műemlék templom újraszentelésére is sor kerül – összegezett az elöljáró.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Hol tervez nyaralni idén?









eredmények
szavazatok száma 545
szavazógép
2022-10-26: Jegyzet - :

Nyolc hónap háború (Kárpátaljai levelek)

Kétszáznegyvenhárom napja keserű a lelkünk. Napra pontosan nyolc hónapja már, hogy ránk tört az orosz agresszió s vele együtt a háborús lidércálom…
2022-10-26: Közélet - Bartos Lóránt:

Városmakett készül (Kézdivásárhely)

A történelmi városközpont szerepel azon a maketten, amelyet a kézdivásárhelyi Rotary Klub megrendelésére készítettek. A mintegy háromszor két méteres, aprólékosan kidogozott miniatűrt bronzba szeretnék önteni és megfelelő helyen felállítani.