Ejtették a vádakat és lezárták az ügyészek az úgynevezett Ponta–Blair-aktát, amelyben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással való visszaéléssel és pénzmosással gyanúsította Victor Ponta volt miniszterelnököt – derült ki a politikus közösségi oldalán tegnap közzétett bejegyzésből.
A DNA ploiești-i részlege által indított eljárás során azzal gyanúsították Pontát, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökeként egy 220 ezer eurós adományért befutó parlamenti helyet ígért a PSD jelöltlistáján egy üzletembernek, és ebből a pénzből törlesztették Tony Blair volt brit kormányfő részvételi díját egy bukaresti konferencián, aki így előnyhöz juttatta Pontát a választásokon. A vád ejtéséről szóló ügyészségi irat szerint az eljárás során nem bizonyosodott be, hogy Pontának nagyobb befolyása lett volna, mint a százmillió eurós vagyonnal rendelkező üzletembernek, és a Ponta–Blair-találkozó választási hasznát nem lehet kimutatni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.