Magyar kormánytámogatásnak köszönhetően újult meg a nyujtódi Szent László római katolikus templom, és került új tető a környék egyik legrégebbi egyházi hajlékára.
A Kézdivásárhelyhez tartozó Nyujtód 1332-ben már plébániatemplommal rendelkezett. Az ősi, román kori épületet később gótikus stílusban építették át, barokk motívumait az 1802-es földrengést követő átépítés során nyerte el. Az évszázadok során több főjavításon átesett épület most egy újabb nagyszabású munkálat helyszíne volt, pályázati úton sikerült kicserélni a tetőzetét – tájékoztatott Boros Vilmos plébános.
Elmondta: tavaly a magyar kormány pályázati úton 14 millió forint támogatást nyújtott, ez átszámítva akkori árfolyamon 189 005 lejt tett ki. „Az egész kivitelezést Antal Imre csíkmadarasi vállalkozó végezte, másnak is volt árajánlata, de vele kötöttünk szerződést, mert az ő ajánlata volt a legkedvezőbb. Múlt év augusztus elején meg is kezdődött a munkálat, az időjárás viszontagságai miatt lassan tudtak haladni, de sikerült befejezni. Nagy öröm az egyházközség számára, mert mi nehezen tudtuk volna összeadni ezt a pénzt, ezért is Isten áldja a magyar kormányt” – mondotta Boros Vilmos.
„A templom tetőcseréje a magyarság szempontjából is fontos, hiszen épületeink nem maradnak elhanyagolva, hanem ápoljuk azokat, fenntartjuk és működtetjük. Ez számunkra feladat, szent és szép kötelesség. Köszönetet mondok a vállalkozónak, mindenkinek, aki hozzájárult a kivitelezéshez. Köszönetet mondok a nyujtódiaknak az imádságért, mert azt kértem tőlük: aki nem tud segíteni másként, imával kísérje munkánkat. Remélem, hogy továbbra is lelki életben gazdagon tudunk előrehaladni” – zárta gondolatait Boros Vilmos.