Női kosárlabda, Európa-kupaAnkarában vendégeskedik a Sepsi-SIC

2022. november 2., szerda, Sport

A női kosárlabda Európa-kupa E-csoportjának két hibátlan csapata találkozik egymással ma 16 órától az ankarai Tobb-Etü Sportcsarnokban, ahol a helyi Nesibe Aydin csapata a román bajnoki címvédő Sepsi-SIC együttesét fogadja. Zoran Mikes vezetőedző nehéz kiszállásra számít, és ezúttal is a maximumot várja el csapatától.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Nehéz törökországi kiszállás előtt áll a megyeszékhelyi Sepsi-SIC együttese, amely a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének második fordulójában a Nesibe Aydin vendégeként lép pályára. Mint ismert, a Sepsi-SIC sikerrel vette az E jelzésű négyes múlt heti, első mérkőzését, hiszen végsőkig kiélezett nagy csatában 76–75-re legyűrte az izraeli Elitzur Holon együttesét. Az ankarai Nesibe is győzelemmel kezdett a csoportban, 67–49-re győzött a kvartett másik török alakulata, a Bursa Uludag Basketbol ellen. Az Erman Okerman edző irányította lányok hazájuk bajnokságában négy fordulót követően négy győzelemmel elsők a táblázatban, legutóbb pedig a török pontvadászat sereghajtói között tanyázó Rize Belediyesi gárdáját verték 77–44-re. A Zoran Mikes felkészítette zöld-fehérek is sikerrel hangoltak a mai összecsapásra, a Nemzeti Liga hétvégi körében 109–46-ra lépték le a Brassói Olimpiát.

„Nehéz hét vár ránk, de tudtuk, mire vállalkozunk, amikor beneveztünk az Európa-kupába. A játékosoknak is jobb, ha folyamatosan játékban vannak, mindenki jobban szeret mérkőzést játszani, mint edzeni. Az edzettségünkkel nincs gond, készen állunk a következő húsz nap kihívásaira, mérkőzésről mérkőzésre haladunk. Keményen dolgoztunk, hogy megnehezítsük az ellenfelek dolgát, és ha ez elég lesz a győzelemhez, nagyon büszke leszek a csapatra” – nyilatkozta az elutazás előtt Zoran Mikes vezetőedző, méltatva a Nesibe csapatát.

„Az az elvárásom, hogy idegenbeli győzelmeink is legyenek, s a Nesibe Aydin elleni összecsapás tökéletes alkalom lesz számunkra, hogy megmutassuk, kik is vagyunk igazából. A pályán kitesszük a szívünket, a lelkünket, és csak azon leszünk, hogy bebizonyítsuk, min dolgoztunk eddig. Három idegenbeli meccsünk lesz egymás után, és a legtöbbet szeretnénk kihozni ezekből. Megpróbáljuk a legjobbat nyújtani a pályán, s majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég” – mondta Britney Jones, a Sepsi-SIC játékirányítója.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 410
szavazógép
2022-11-02: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2022-11-02: Sport - :

Jó szereplés népes mezőnyben (Cselgáncs)

Tíz dobogós helyezéssel tértek haza a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub cselgáncsozói a szentegyházi Mártonffi János Emlékverseny tizennegyedik kiírásáról, amelyen négy korcsoportban, 46 klub színeiben összesen 654 dzsudoka mérte össze tudását és erejét.