Csak egy kicsit plagizált

2022. november 2., szerda, Belföld

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tegnap közzétette az intézmény etikai bizottságának állásfoglalását Lucian Bode belügyminiszter doktori dolgozatával kapcsolatban. A testület megállapította, hogy a belügyminiszter dolgozatában számos eltérés van a publikálási szabályoktól: idézési hibák és néhány plagizált részlet is. Az etikai bizottság hozzáteszi, hogy az észlelt hibák nem indokolnak szankciókat, de elvárják a szerzőtől és a disszertációt publikáló kiadótól, hogy javítsa ki a feltárt hiányosságokat.

A BBTE etikai bizottságának következtetése szerint Lucian Bode Energiabiztonság és erőforrás-menedzsment a 21. század elején. Románia a jelenlegi európai kon­textusban című, 2018-ban megvédett, Adrian Liviu Ivan egyetemi professzor által felügyelt doktori dolgozatában a kielemzett szöveg 65 000 szavából mintegy 1923 szónyi részletnél helytálló a plágium vádja, ez 2,95 százalékos arányt jelent. Mivel azonban a kérdéses szövegrészekre idézetként utal a szerző (még ha nem is a megkövetelt módon), nem derül ki egyértelműen, hogy szándékos plagizálásról van-e szó, vagy inkább csak az idézési szabályok ismeretének hiányáról. „Ez a tény nem másítja meg azt a következtetést, hogy vannak plagizált részletek” – szögezi le az etikai bizottság.

A bizottság ugyanakkor más kivetnivalókat is talált Bode dolgozatában: az ábrák többsége átmásolva, angol nyelven jelenik meg, román nyelvű magyarázat nélkül; egyes hivatkozások hiányosak és nem ellenőrizhetők; a lábjegyzetekben szereplő számos linkhez nem lehet hozzáférni, mivel azok hiányosan jelennek meg.

Lucian Bode erre reagálva azt írta, „üdvözli” a BBTE döntését, amely kimondja, hogy doktori dolgozata „rendben van”, a 2019-ben szerzett doktori címe tehát érvényben marad. „Az ellenőrzések nyomán a BBTE etikai bizottsága azt tanácsolta nekem, hogy javítsam ki az idézési hibákat, amelyek a dolgozat 220 oldala közül mindössze 7 oldalon fordulnak elő (2,95%). Egyetlen percig sem tulajdonítottam el mások ötleteit, és nem is keltettem azt a benyomást, hogy azok az enyémek lennének” – olvasható a belügyminiszter bejegyzésében.

Cristian Seidler, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője viszont azt mondta a parlamentben tett nyilatkozatában, hogy a BBTE etikai bizottsága csak a beadványhoz csatolt húszoldalas részt elemezte ki, és ennek közel 3 százalékában fedezett fel plagizált részeket.  „Hogy doktor-e vagy sem, ezt a bíróságnak kell eldöntenie. De ha 3 százalékot plagizált, az nagyon sok a teljes dolgozat 10 százalékához mérten” – vélekedett az ellenzéki politikus. „A BBTE etikai bizottságának mai döntését látva kérjük Bode lemondását. Emlékeztetem önöket arra a kritériumrendszerre, amelyet maga Románia elnöke fogalmazott meg, amikor azt mondta, hogy ha egy politikus akár három mondatot is plagizált, távoznia kell a köztisztségből” – mondta Seidler.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2022-11-02: Pénz, piac, vállalkozás - :

Több cég jutott bajba

A tavalyi év első kilenc hónapjához képest idén január és szeptember között 10,68 százalékkal több, 4767 cég és egyéni vállalkozó (PFA) jelentett fizetésképtelenséget – derül ki az országos cégbíróság adataiból.
2022-11-02: Belföld - :

A tanügyminisztérium ellenzi a téli programot

Átiratban szólította fel az oktatási minisztérium a tanfelügyelőségeket, hogy támogassák az iskolákat a „normál órarend” betartásában. A szaktárca nem ért egyet a tanórák és a szünetek lerövidítésével járó „téli programra” váltással, hangsúlyozva, hogy a járvány alatt felgyűlt elmaradások miatt „minden perc számít”.