Rengeteg újdonsággal készül a Székely Nemzeti Múzeum

2022. november 3., csütörtök, Közélet

A tervek szerint 2023 októberében nyitja meg újra kapuit a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. A javában zajló felújítások után egy egyedülálló, 21. századi múzeum várja majd a látogatókat, melyhez fogható nem található Székelyföldön.

  • Fotó: Székely Nemzeti Múzeum
    Fotó: Székely Nemzeti Múzeum

„Három éve nem látogatható az intézet, viszont jól haladnak a munkálatok, és hamarosan végzünk. Egy új és korszerű múzeumot kapunk a régi, analóg intézmény helyett” – mondta Vargha Mihály, a múzeum igazgatója. Az intézmény megújításának egyik célja a fiatal közönség megszólítása és bevonzása. „Most már nem elégszünk meg azzal, hogy a vitrinekben kint vannak a tárgyak és mellettük cetlin a leírások. Lesz helyettük QR-kód, és Gábor Áron csatái is megtekinthetőek lesznek a virtuális valóságban, lehet majd például ágyúval is lőni. Animációs kisfilmekkel megspékelt tartalom vonzza majd ide a fiatalokat. Nekünk ötven év múlva is kellenek majd látogatók” – hangsúlyozta az igazgató.

Kiemelte, jelentős hangsúlyt kap majd a múzeumpedagógia is. A tervek szerint az ezzel foglalkozó szakembereknek nem kell majd teremről teremre vándorolniuk, hanem lesz egy külön épületük, ahol egész nap csoportos foglalkozásokat tarthatnak. „A múzeum szeretetére egészen fiatal kortól el kell kezdeni nevelni a gyerekeket. Meg kell ízlelniük ezt a műfajt, így tudnak majd visszacsatolni a későbbiekben” – mondta Vargha Mihály.

A múzeumban továbbá helyet kap majd a legújabb Gábor Áron-kiállítás is. Megtalálható lesz az öntőmester utolsó ágyúcsöve, de sok más emléktárgy is ebből a fontos korszakból. „Az ágyúcső számunkra olyan, mint a Louvre számára a Mona Lisa. Történelmünk egy fontos emléktárgya, hiszen a háromszéki önvédelmi harcok jelentősek voltak” – világított rá a múzeum igazgatója.

A Kós Károly által tervezett, történelmi, kulturális és építészeti szempontból is jelentős épület mellett a múzeumhoz tartozó park is megújul. Új funkciókkal látják el és megszépítik. Egyfajta dendrológiai kert lesz, kopjafákkal, őshonos fafajtákkal, tanösvényekkel, amfiteátrummal és színpaddal. A színpad és amfiteátrum tervezése során a Tamási Áron Színházat is bevonták a munkába.

„Koncerteket, előadásokat, családi napokat tartunk majd a parkban. Igyekszünk, hogy az embereket ne csak a tudomány fogyasztására, hanem a szabadidő színvonalas eltöltésére is sarkalljuk” – magyarázta Vargha Mihály. Hozzátette: „A programokat próbáljuk kellemes és csendes mederben terelni. Lesznek koncertek, de nem rockzenére kell gondolni, és sörözés helyett is inkább borkóstolókat tartunk.”

További újítás lesz a múzeum pincéjében kialakított látványraktár, ahol rengeteg izgalmas mű tekinthető majd meg, de nem tematikus rendezésben.

A múzeum kimondott célja, hogy Székelyföldön elsők és példamutatóak legyenek – mind modernitásban, mind tartalomban. „Megvolt már a hírnevünk, hiszen 150 éves lesz lassan az intézmény, de tartalomban idáig nem voltunk elsők. A tervünk az, hogy hagyományban és innovációban is mi mutassunk irányt, hogy milyen legyen egy székely múzeum. Nem elég az, hogy ötéves technikákat használunk. Nekünk a legújabb kell” – jelentette ki Vargha Mihály.  

Az intézmény egy fontos vonása, hogy nem kizárólag székely művek lesznek megtekinthetőek, hanem román avantgárd alkotások is. „Helyet kell engedni mindenkinek. Persze, tematikában a székelység és magyarság tárgyain lesz a hangsúly, de idáig is volt már bemutató a románságról, juhászkodásról, és ugyanúgy a cigányságnak is volt már kiállítása. Szeretnénk ezt a szokást megőrizni” – ecsetelte a múzeum igazgatója.

Ha minden a tervek szerint halad, jövő októberben elvágják a szalagot, és a Székely Nemzeti Múzeum újra elérhető lesz a nagyközönség számára.

Kaposi Mátyás Péter

A szerző az MCC Média Iskolájának hallgatója. A cikk az MCC Média Iskolájának a Háromszék napilappal partnerségben zajló sepsiszentgyörgyi kihelyezett kurzusán készült.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 486
szavazógép
2022-11-02: Sport - Tibodi Ferenc:

Megnyerte első törökországi meccsét a Sepsi-SIC (Női kosárlabda, Európa-kupa)

Kapkodva kezdett, de a nagyszünet után magára talált a megyeszékhelyi Sepsi-SIC együttese, amely a női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének második fordulójában 70–56 arányban diadalmaskodott az ankarai Nesibe Aydin vendégeként. A zöld-fehérek szombaton a Nemzeti Liga ötödik körében a Bukaresti Rapid ellen játszanak bajnoki mérkőzést, majd jövő csütörtökön (november 10.) az E-csoport másik török együtteséhez, a Bursa Uludag Basketbolhoz látogatnak.
2022-11-03: Közélet - :

„Példakép szeretnék lenni a roma gyerekek számára”

A sepsiszentgyörgyi Dima Kozmin élete sosem volt egyszerű, de ez mégsem állította meg abban, hogy táncosként világbajnokságra jusson ki és szép eredményt érjen el. Küzdelmével példát szeretne mutatni a kisebbségi sorsban élőknek, főként a roma gyermekeknek, motiválni őket.