BereckMegalakult az Ojtoz Vidékfejlesztési Egyesület - Iochom István

2008. december 19., péntek, Közélet

A berecki községházán szerdán második alkalommal ültek össze Kézdiszentlé­lek, Kézdiszentkereszt, Esztelnek, Kézdialmás, Lemhény, Ozsdola és Bereck polgármesterei, alpolgármesterei, civil szervezeteinek és alapítványainak képviselői, közbirtokosságok elnökei, római katolikus lelkészek, önkormányzati képviselők és közhivatalnokok, akiknek kisrégiós egyesületbe tömörülve az lenne a dolguk, hogy kidolgozzák a térség vidékfejlesztési stratégiáját, amelyre az Európai Unió Leader-programjából lehetne pénzforrásokat lehívni.

Közismert, hogy az Európai Unió különösen nagy figyelmet fordít a vidékfejlesztésre. Az EU-ban a legsikeresebb a Leader-program. Olyan vidékfejlesztési koncepciót fejlesztettek ki, mely szerint a tervezéstől a döntéshozatalig elsősorban helyi, önkormányzatok, civil intézmények és vállalkozók képviselőiből álló egyesületekre alapoz, a program résztvevői csak szövetkezve és együtt dolgozva érvényesülhetnek ― mondotta Demeter János, a megyei tanács alelnöke. Ezekben a programokban külön e célra létrehozott egyesületek vagy akciócsoportok vehetnek részt, melyekben jelen kell lenniük a civil szervezetek és önkormányzatok mellett vállalkozóknak is, tehát a nem önkormányzati szférának túlsúlyban kell lennie. Romániában első körben negyven akciócsoportot válogat be a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium, ezek közé kellene bekerülnie a kézdiszéki csoportnak. A Leader-program keretében főként a helyi erőforrások fejlesztésére és turisztikai beruházásokra lehet pályázni.

Kovászna megyében Erdővidéken és Sepsiszentgyörgy környékén működik egy-egy hasonló munkacsoport ― tudtuk meg Demeter Jánostól, de hamarosan a megye más kisrégióiban is alakulnak majd. A Leader-egyesületek egy országos, majd nemzetközi hálózatot képeznek. Két nevet javasoltak az egyesületnek: Ojtoz vagy Angustia. A legtöbb jelenlevő az első mellett voksolt. Az alelnök arra kérte a polgármestereket, hogy amint hivatalosan is bejegyzik az egyesületet, alkalmazzanak egy-egy fiatal szakembert, aki a Leader-programért felel majd.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2008-12-19: Közélet - x:

Megvárják a műszaki kivizsgálást (Kovászna) - Bodor János

A részvényesek december 10-i közgyűlésén Lőrincz Zsigmond polgármester ismertette a helyi tanácsnak az International SPA Hotel Rt. vezetőtanácsa szándékaival kapcsolatos álláspontját.
2008-12-19: Közélet - x:

Ilonka néni százesztendős

Szerdán délután rokonok, szomszédok és barátok köszöntötték Köpec legidősebb lakóját, a századik életévét betöltő Benedek Ilonka nénit. Barót alpolgármestere, Bán István hosszú és gond nélküli életet kívánt, virágot adott át a könnyekig meghatódott ünnepeltnek, majd két kis dédunoka, Andrásy Tamás és Benedek Zsombor verset mondott.