A Fonóban adott koncertet november 5-én a Szászcsávási Zenekar, a koncert előtt pedig levetítették az együttes brácsásáról, Mezei Ferenc Csángálóról szóló, Isteni kéz című dokumentumfilmet is.
A Fonóban visszatérő vendégek a szászcsávási zenészek, akiknek repertoárját az intézmény hatlemezes sorozatban jelentette meg. A koncertet és a táncházat megelőzte az idős és beteg mesterről, Mezei Ferenc Csángálóról szóló, Isteni kéz című film vetítése. A világhírű brácsásról készült dokumentumfilm elmeséli, hogy amikor az idős mestert a keze egyik napról a másikra cserbenhagyta, a banda vezető prímása kitette őt a zenekarból. A mester egyetlen reménye, hogy tehetséges unokája, Bálint továbbviszi a világon is egyedülálló zenei hagyatékot.
A Szászcsávási Zenekar egy hagyományos cigányzenekar az erdélyi Szászcsávásról, amelynek tagjai 1967 óta játszanak rendszeresen együtt. A szászcsávási cigányzenészek nemzedékek óta elismert muzsikusai a térségnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.