A címvédő Real Madrid és az előző idényben döntős Liverpool ezúttal a nyolcaddöntőben találkozik a Bajnokok Ligájában, amelynek programjából kiemelkedik egy másik korábbi finálé, a Paris Saint-Germain–Bayern München párharc. Az Európa-liga egyenes kieséses szakaszának első körében a Barcelona–Manchester United összecsapás a slágerpárosítás. Csoportelsőként a Ferencváros csak 2023 tavaszán, a legjobb 16 között folytatja szereplését.
Az európai szövetség nyoni központjában tegnap megtartott sorsoláson az is kiderült, hogy a három magyar válogatott futballista – Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik – csapata, az RB Leipzig a Manchester City együttesével mérkőzik meg a legjobb nyolc közé kerülésért. A Real Madrid és a Liverpool az elmúlt öt évben kétszer is egymás ellen játszotta a BL-finálét, és mindkétszer a spanyol együttes diadalmaskodott: 2018-ban 3–1-re, idén májusban pedig 1–0-ra. A Bayern München és a Paris Saint-Germain 2020-ban játszott BL-döntőt, akkor a bajor sztárcsapat győzött 1–0-ra. A nyolcaddöntők első mérkőzéseit február 14-én és 15-én, valamint 21-én és 22-én rendezik, a visszavágókra március 7-én és 8-án, illetve 14-én és 15-én kerül sor.
A BL-nyolcaddöntő: RB Leipzig–Manchester City, Club Brugge–Benfica, Liverpool FC–Real Madrid, AC Milan–Tottenham Hotspur, Eintracht Frankfurt–SSC Napoli, Borussia Dortmund–Chelsea, Internazionale–FC Porto, Paris Saint-Germain–Bayern München.
Az Európa-liga rájátszásának első köre: FC Barcelona–Manchester United, Juventus–Nantes, Sporting CP–Midtjylland, Sahtar Doneck–Rennes, Ajax–Union Berlin, Bayer Leverkusen–AS Monaco, Sevilla –PSV Eindhoven, Salzburg–AS Roma.
A Konferencia Liga rájátszásának első köre: Qarabag–Gent, Trabzonspor–FC Basel, Lazio–Kolozsvári CFR, Bodö/Glimt–Lech Poznań, Braga–Fiorentina, AEK Larnaca–Dnipro, Sheriff–Partizan Beograd, Ludogorec–Anderlecht.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.