A rendezvény keretében a fontosabb kegyeleti helyeken, Kolozsváron a Házsongárdi temető evangélikus parcellájában, Tordán és Nagyenyeden a református sírkertekben koszorúzással egybekötött megemlékezések zajlottak a történelmi egyházak lelkipásztorainak közreműködésével.
A konferencián olyan kutatók, muzeológusok, helytörténészek, emlékezetpolitikával, kegyeletápolással foglalkozó szakemberek vettek részt, akik a Kárpát-medence különféle régióiban sok éve, esetenként több évtizede kutatják és tárják fel az 1944. őszi tömeges elhurcolások különféle változatait, közlik a témát tárgyaló munkákat, valamint cselekvően részt vesznek a kegyeletápolásban.
A nemzetközi konferencián arról tanácskoztak, hogy Kárpát-medencei viszonylatban hol tart a kegyeletápolás és az emlékezetpolitika; mit tudunk a történtekről, hol tart a kutatás, az adatbázisok gyarapítása; hogyan hangolják össze intézményes formában közös múltunk kutatását határok nélkül?
A magyarvistai Kalotavárban A kegyelet kezdetei Erdélyben címmel a barcaföldvári egykori fogolytábort és az emlékállítás kezdeteit, valamint a „malenykij robot” Kárpát-medencei történéseit és a szovjet lágereket bemutató kiállítás nyílt. Előbbit a tárlatot méltató Ungvári Barna András volt hidvégi, jelenleg uzoni református lelkipásztor és Benkő Levente, utóbbit a Veritas Történetkutató Intézet állította össze. Ugyanakkor levetítették a barcaföldvári poklot megjárt székelyföldi túlélőkkel 2001–2002-ben Sepsiszentgyörgyön készült Megbocsátás című filmet, Benkő Levente, Bartók Emese és Somogyi Csaba alkotását.
A konferencia résztvevői a történteket felülnézetből vizsgáló előadásokon, ezeket követően pedig interaktív műhelybeszélgetéseken vettek részt, továbbá a Kárpát-medencei kutatási tapasztalatokat, megvalósításokat, terveket vitatták meg.
Összegzés, javaslatok
A konferencia zárónapján az összegzés, jövőtervezés kapcsán a következő javaslatok hangzottak el.
A fórumon egybehangzóan megállapították, hogy a köztudatban még mindig nagyon keveset tudnak és beszélnek a „malenykij robotról”, illetve annak szörnyűségeiről, mint ahogy összességében a második világháború utáni fogolysorsról is. Fontosnak tartják, hogy a „malenykij robotra” és annak áldozataira való emlékezés erkölcsi kötelességünk. Nemzetünk történetének tragikus fejezete ez. A leszármazottaknak, a történészeknek és a közélet szereplőinek is tenniük kell azért, hogy a magyar nemzettel szemben is elkövetett szörnyű gaztettekről el ne feledkezzünk, és azokat az igazság fényében másokkal is megismertessük.
A fórum résztvevői kiemelten fontosnak tartják a témával kapcsolatos helytörténeti kutatások, feltárások és összegzések folytatását, valamint a fiatalok bevonását és ösztönzését a kutatás megkezdésére/folytatására az egész Kárpát-medencére kiterjedően.
A fórum javasolja a konferenciát lebonyolító Historikus Egyesület vezetőinek, hogy tegyenek lépéseket – a kárpátaljai Szolyvai Emlékpark mintájára – az erdélyi szintű Barcaföldvári Emlékparkbizottság megszervezésére a történelmi egyházak, az emlékezetpolitikával foglalkozó civil szervezetek, kutatóműhelyek képviselőinek, valamint a gulág- és gupvikutató történészek bevonásával.
Támogatják a konferenciát lebonyolító Historikus Egyesület vezetőinek javaslatát, hogy a szervezet által létrehozott honlapot fejlesztve kezdjék el összeállítani az erdélyi településekről elhurcolt személyek, a megtorlás áldozatainak adatbázisát, és az eddig megjelent kiadványokkal, dokumentációkkal együtt annak feltöltését az online felületre.
Tudomásul vették a Historikus Egyesület kezdeményezését, vizsgálja meg, hogy saját hatáskörén belül és az együttműködő partnerszervezetekkel, intézményekkel összhangban milyen intézkedéseket hozhat (pályázat­írás, adománygyűjtés stb.) a fórumon elhangzott javaslatok megvalósítására és a nemzetközi emlékkonferencia anyagait tartalmazó gyűjtemény kiadására.
Felhívással fordulnak az erdélyi történelmi egyházak, önkormányzatok, magyar pártok, szervezetek képviselőihez, a polgárokhoz, hogy nyilvánítsák október 12-ét az elhurcolás, megtorlás erdélyi emléknapjává, mivel 1944-ben ezen a napon kezdődött el Kolozsváron a helyi megtorlás, az erdélyi tömeges internálások és elhurcolások sorozata a szovjet lágerek felé. Ennek alkalmából hirdessék meg az emlékezéseket, koszorúzásokat, zarándokutak helyi megszervezését, valamint évente a „malenykij robot” különféle változataival foglalkozó kutatók központi fórumának a lebonyolítását.
A fórum résztvevői kéréssel fordulnak Magyarország Kormányához, hogy a teljes 2024. évet a Szovjet­unióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánítsa. Ezáltal a 2015-ös emlékévhez hasonlóan, pályázatok meghirdetésével számos értékes program, a témát tárgyaló kiadvány valósulna meg.
A konferencia résztvevői arra kérik a magyar kormányt, hogy fontolja meg a magyar emberek szovjet táborokba hurcolásának 80. évfordulójára készülve egy önálló Gulág-Gupvi Dokumentációs, Kutató- és Emlékközpont (GGDKE) felállítását Budapesten, mely nemzeti emlékkultúránk fontos műhelye lenne. Kapjon olyan nemzetiintézmény-státuszt, valamint a működéséhez szükséges évi költségvetési besorolást, mint a hasonló feladatokat ellátó, Budapesten a Páva utcában székelő Holokauszt Emlékközpont. Az önálló GGDKE szükségességét indokolja, hogy a második világháború alatt és utána a történelmi Magyarország területéről több mint egymillió embert hurcoltak el kényszermunkára. Kétharmaduk katonaként, egyharmaduk viszont – magyar vagy német származása miatt – ártatlan civilként raboskodott hosszú éveket a Szovjetunióban. Rajtuk kívül még – a kommunista diktatúra vérbírái – több tízezer embert politikai koncepciós perekben ítéltek el, és hurcoltak a Gulag börtöneibe, lágereibe. A szovjet fogságba vetettek több mint egyharmada meghalt az embertelen körülmények következtében. A kommunista érában beszélni sem volt szabad ezekről az áldozatokról. Sajnos, a téma kiemelt jelentőségéhez képest jelenleg sincs olyan kutatóintézet, amely a „malenykij robotnak” nevezett kényszermunkaprogram történetét átfogóan, időbeli és földrajzi komplexitással vizsgálná.
A magyar áldozatok leszármazottainak egybehangzó véleménye szerint nemzeti ügynek tekintik a közös tragédia feldolgozását. A közös megemlékezések erősítenék a magyarországi és a határon túli magyarság összetartozás-tudatát. Ugyanakkor a gulág- és gupvitéma kutatása erősítené a szakmai kapcsolatokat a magyarországi, németországi, ausztriai, romániai, szlovákiai, szerbiai, ukrajnai és más országbeli hasonló kutatókkal, intézményekkel, levéltárakkal. Meg­győződésük, hogy az önálló GGDKE egybe tudná fogni a Kárpát-medencei, ezen belül a határon túli magyar kutatókat is. Az új intézmény szerepköre lenne: emlékhely (kiállítótér), könyv- és dokumentumtár (minden létező adathordozón), adatállomány, kutató- és oktatóhely működtetése, kegyeleti utak szervezése.
A leírtak fényében a fórum résztvevői előterjesztést nyújtottak be Magyarország Kormányához, és remélik, hogy kérésük meghallgatásra talál.