Törvénytervezetet nyújtott be honatyák egy csoportja október 20-án, amely alapján egy évről két évre növelnék az összeszokási szabadság idejét örökbefogadások esetén.
Az örökbefogadást szabályozó 2004/273-as törvényt módosító javaslatot a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) huszonkilenc törvényhozója nyújtotta be. A tervezet szerint két évig terjedő összeszokási szabadságra és havi juttatásra lenne jogosult a gyermeket örökbe fogadó szülő, illetve az örökbe fogadó pár bármely tagja.
Az indoklásban azt írják, a módosításra a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elvének betartása érdekében van szükség. Míg ugyanis a jelenleg hatályos 2010/111-es törvény két év gyermekgondozási szabadságot biztosít a szülőnek vérszerinti gyermeke születése esetén, addig a 2004/273-as törvény csak legtöbb egy év összeszokási szabadságot engedélyez, ha a gyermeket örökbe fogadták.
A módosítás ugyanakkor a gyermekek számára is esélyegyenlőséget teremt, mert ugyanannyi időt engedélyez a családdal való összeszokásra, függetlenül attól, hogy a gyermek születés vagy örökbefogadás útján kerül a családba – érvelnek a kezdeményezők.
A tervezetet első házként a szenátus tárgyalja. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.