Szent Márton pannóniai születésű tours-i püspök, a katonák, a koldusok és számos mesterség védőszentje, a középkor egyik legnépszerűbb szentje november 8-án hunyt el. Szent Márton napjához, november 11-hez számos hagyomány, népszokás kötődik, mindemellett az adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor megengedett még a gazdag étkezés. Megkóstolták az újbort és elfogyasztották a Márton-napi ludat, amelynek mellcsontjából a tél időjárását jósolták meg.
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria (ez a mai Szombathely) városában született 316-ban vagy 317-ben (a pontos dátum kérdéses). A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent neki Jézus koldus alakjában. Innentől kezdve pedig fordulat állt be Márton életében: Isten szolgálatába állt. Jóságáról már élete során is legendák keringtek, s a példaértékűen erényes életvitelű misszionáriust püspökké akarták szentelni. A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől Márton a ludak óljában bújt el. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulták Márton rejtekhelyét. A később szentté avatott Mártont végül 371-ben szentelték Tours (Caesarodunum) püspökévé.
Márton, aki erős, önálló jellem volt, nemes egyszerűséggel és emberszeretettel, igazságérzettel és kitűnő népies szónoki képességgel megáldva, püspökként is szigorú szerzetesi életet élt. Minden évben gyalog, szamárháton vagy dereglyén sorra látogatta az egyházközösségeket, a felkeresett tanyákat és falvakat, ahol még nem vert mély gyökeret a kereszténység, kezdetleges egyházközségi hálózatba szervezte.
Életét csodák, gyógyulások kísérték
Az idős püspök egyik vidéki egyházközségében, Candes-ben megbetegedett és ott halt meg, majd Tours-ban temették el. Halálának napját a hagyomány 397. november 8-ra, a temetését november 11-re teszi. Életéről – nem sokkal halála után – egyik tanítványa, Sulpicius Severus írt könyvet Vita Martini címmel.
Márton az első, aki nem mártírként, hanem hitvallóként emelkedett a szentek sorába, ünnepét november 11-re tették. Zarándokhellyé vált sírja felett Tours-ban kápolnát, majd 476-ban bazilikát emeltek, amelyet többször is átépítettek.
Szombathelyen a székesegyház Szent Márton-oltárán 1913 óta őrzik a koponyaereklyéjét tartalmazó hermát. A szombathelyi Szent Márton-templom, az egykor önálló község Szentmárton plébániatemploma a hagyomány szerint a szent egykori szülőházának alapjaira épült. A templom mellett 2007-ben alakították ki a szent püspök életét, kultuszának emlékeit bemutató látogatóközpontot. A Szombathelytől a franciaországi Tours-ig vezető zarándokútvonal (Via Sancti Martini) gyalogosan, kerékpárral éppúgy végigjárható, mint autóval vagy busszal, az Európa Tanács 2005-ben európai kulturális útvonallá nyilvánította.
Márton-napi népszokások
Ez volt a gazdasági év zárása, ekkor rótták le a tartozásokat, a pásztorok elszámoltak gazdájukkal és ekkor fogadták fel az új pásztorokat. Az advent előtti utolsó ünnepen lakomákat rendeztek, hogy aztán majd egész esztendőben ehessenek-ihassanak. Megkóstolták az újbort és elfogyasztották a Márton-napi ludat, amelynek mellcsontjából a tél időjárását jósolták meg.
Számos hiedelem is kötődik Márton napjához. November 11-én nem szabad takarítani, mosni, teregetni sem, ugyanis azt tartották, hogy ezzel az összes jószágot veszélybe sodorják.
A mondás szerint „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” A néphagyomány szerint, aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz. Számtalan időjóslás is fűződik e naphoz: Márton olykor fehér lovon jár, azaz felkészülhetünk a havazásra; ha Márton lúdja jégen áll, karácsonykor sárban botorkál, vagy ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél.
