Marosvásárhelyen született (de ez csak a véletlen műve), Szászrégenben nőtt fel, ahol – akkor még – magyarok, szászok, románok, cigányok együtt éltek, a gyerekek együtt játszottak, mindenki a maga nyelvén beszélt és jól megértették egymást. „Akkor még nem mondta senki, hogy meg kéne vernünk egymást, ezt később tudtam meg” – ilyképp kezdte bemutatkozását Radu Țuculescu író a szerda délutáni közönségtalálkozón.
És a folytatás is hasonlóképp zajlott, hiszen Țuculescu nemcsak színes egyéniség – bár íróként ismerik, de valójában konzervatóriumot végzett, első hegedűsként játszott éveken át a filharmóniában, miután a kolozsvári rádiót, ahol 1985-ig dolgozott, megszüntették –, de rendkívül jó mesélő is, írásban, szóban egyaránt. A közönségtalálkozóra alkalmat a Szőcs Imre fordításában nemrég megjelent kötete, az Öregmama történetei, illetve legújabb regénye, egy valódi krimi szolgáltatott – és Țuculescu mesélt ezek keletkezéséről. Az Öregmama történetei nem fikció, írói fantáziáját csak kevésszer kellett használnia, hiszen az (egyik) volt felesége nagymamája által magyarul elmesélt történeteket írta meg a regényben, egy egészen különleges falu furcsa embereiről. Az állandóan részeg postásról, akire – és legfőképp táskájára – a lova vigyázott, a Herman házaspárról, akik bár egy fedél alatt éltek, ötven éven át nem beszélgettek egymással, a háromszor ugyanahhoz a férfihez férjhez menő asszonyról, és magáról Öregmamáról is, aki 85 évesen kezdett el olvasni, és élete alkonyán a világirodalom jelentős alkotásait mind elolvasta. A krimi pedig, a Gyilkosság a Garibaldi hídon, már teljes egészében fikció, bár számos figuráját valós személyekről mintázta, a már egy korábbi regényében megjelenő detektív, Martin Breda nevét például a filozófus Bréda Ferenctől „kölcsönözte”. Țuculescu történeteit még hosszasan lehetne sorolni – érdemesebb azonban elolvasni, bár könyvei nehezen beszerezhetőek.
