A Debreczeni László és Demeter László összeállítású sepsiszentgyörgyi csapat, a Sepsi SIC Outland Expedition a harmadik helyen fejezte be a 2022-es Bamako Rallyt, amely során a háromszékiek tizenkilenc nap alatt közel tízezer kilométert tettek meg Budapesttől egészen Sierra Leonéig. „Igazából elégedettek vagyunk az eredményünkkel, ám egy kicsit csalódottak is. Ha a versenybírók engedik, akkor talán nyerhettünk volna, de végig szoros volt a küzdelem” – nyilatkozta érdeklődésünkre Debreczeni László.
A Debreczeni László–Demeter László kettős már harmadik alkalommal vett részt a világ legnagyobb amatőr raliján, a Budapest–Bamako Rallyn. Debreczeni elmondása szerint legelső alkalommal nem versenyeztek, ezelőtt két évvel viszont a 11. helyen végeztek, most pedig az előkelő harmadik helyen értek célba. A 2022-es Bamako Rallyra 75 ország 247 csapata nevezett, az indulóknak pedig minden eddiginél hosszabb távot kellett megtenniük: 19 nap és 16 szakasz alatt összesen 9432 kilométert autóztak. „Lényegesnek tartjuk kiemelni, hogy mi nagyon-nagyon közel álltunk ahhoz, hogy megnyerjük a versenyt. Igen jól ráéreztünk, hogy mit és hogyan kell csinálni, viszont elkövettünk egy-két hibát is. Voltak bizonyos helyek, ahol nagyon szigorúan vették a gyorshajtást, és ez történt azon a napon is, amikor elromlott az autónk. Három és fél óra kellett, hogy megjavítsuk (Toyota J10 Land Cruiser), és miután újra elindultuk, kevésbé figyeltünk oda, hogy mennyire tartjuk be ezt a szabályt, mivel célba akartunk érni, és kaptunk egy elég komoly büntetést, amit már nem tudtunk ledolgozni” – nyilatkozta érdeklődésünkre Debreczeni László.
A 2022-es Budapest–Bamako Rally mezőnye október 21-én Magyarország fővárosából indult el, majd Európa átszelése (szupermaratoni etapon) és a Földközi-tenger áthajózása után a marokkói Tangerből az Atlasz-hegységen, a Szaharán, Mauritánián, Szenegálon és Guineán át futott be Sierra Leonéba. A csapatok naponta átlagban 496 km-t tettek meg, de volt olyan afrikai szakasz is, amikor csupán 55 km-t kellett autózni, de olyan is, ahol több mint 600 km várt a versenyzőkre. „Annak ellenére, hogy fárasztó volt 300, 500 vagy éppen 600 kilométert autózni kemény terepen, mégis klassz volt minden, és élveztük a verseny minden pillanatát. Ez a rali nem arról szól, hogy ki nyomja jobban a kicsi pedált, és az a nyertes, aki legrövidebb idő alatt ér célba. Különböző ügyességi, furfangos feladatokat is meg kellett oldani, amihez a verseny hevében olykor sok hidegvér is kellett” – elevenítette fel az afrikai eseményeket Debreczeni.
Arra a kérdésünkre, hogy mi a következő célja a Debreczeni–Demeter párosnak, a sepsiszentgyörgyi versenyző elmondta: társával együtt már eljutottak Mongóliáig, Afrikában Kairóból és Marokkóból is leautóztak Fokvárosig, és most olyan célt tűztek ki maguknak, hogy körbeautózzák minden egyes kontinenst. Így elképzelhető számukra, hogy legközelebb Ázsia alsó részén fognak terepezni, de az is lehet, hogy Dél-Amerikába vagy éppen Ausztráliába vezet az útjuk. „Demeter Laci barátom már rendszeresen szervez túrákat a Kaukázusban, aki most megnyerte a 2022-es Bamako Rallyt, az két évvel ezelőtt részt vett egy ilyen túrán” – tette hozzá Debreczeni, aki azt is elmondta, hogy az elmúlt két alkalommal nem jótékonykodtak a versenyen, de a legelső évben rengeteg dolgot vittek magukkal. Bevallása szerint idén volt egy marosvásárhelyi csapat, amely 40 laptopot vitt Afrikába és különböző iskoláknak adományozta.
Végeredmény: 1. KörösAutó (magyar) 873.4 pont, 2. Desert Patrol (magyar) 839.4 p., 3. Sepsi SIC Outland Expedition 808.8 p. (tibodi)