Szombaton mindkét háromszéki csapat győzelemmel zárta a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulóját. A Kézdivásárhelyi SE hazai pályán 2–0-ra múlta felül a Brassói Kids Tâmpa együttesét, míg a Sepsi OSK II. 5–1-re diadalmaskodott az újonc Păulești vendégeként.
Otthon tartották a három pontot
Jól kezdte a mérkőzést a kézdivásárhelyi alakulat, a 3. percben Pakucs Norbert betört a tizenhatos területbe, kicselezte a kapust és a hálóba gurított. Gazda József legénysége az első félidőben fölényben játszott, többször is növelhette volna előnyét, azonban a helyzetkihasználása gyatra volt. Pál Kristóf szabadrúgását hárította Tudor Alexa, aki Pakucs közeli próbálkozását is bravúrral védte. A folytatásban Pál lövése a keresztlécről pattant vissza, majd Sánta Loránd távoli és közeli lehetőségét egyaránt fogta a kapus, aztán Albu Attila estében továbbított kapura, ám a brassói hálóőrnek nem okozott gondot. Szünet után magára talált a vendégcsapat, viszont kevés helyzetet sikerült kidolgoznia, a legveszélyesebb David Bugnar lehetősége volt, amelyet Gabriel Bunduc védett. Ezt követően Sánta Tamás előtt adódott hatalmas helyzet, lövését azonban a kapus lábbal hárította. A felső-háromszéki együttes a 78. percben lezárta a mérkőzést, Gáll Attila előkészítése után Pakucs továbbított kapura, a labda pedig a hálóőrről bepattant. Az eredmény a hajrában nem változott, így a céhes városi gárda megérdemelt győzelmet aratott.
3. Liga, 5. csoport, 12. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Brassói Kids Tâmpa 2–0 (1–0).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Cosmin Apetrei (Roznov). KSE: Bunduc – Sánta L., Szőcs, Péter, Gajdó – Pál (Gáll, 72.), Gazda (Bandi, 82.), Albu N. (Pătrăscoiu, 54.) – Pakucs, Albu A. (Sánta T., 54.), Popescu (Gergely, 82.). Edző: Gazda József. Kids Tâmpa: Alexa (Roman, 80.) – Stoica, Andrieș (Vasu, 46.), Potecu, Negotei – Moldovan, Dima – Zota (Bosoi, 80.), Bugnar, Kerekeș (Clinci, 46.) – Nechita (Șerban, 80.). Edző: Ciprian Anghel. Gólszerző: Pakucs (3., 78.). Sárga lap: Pál (44.), illetve Dima (16.), Negotei (19.), Zota (45.), Vasu (55.), Potecu (90.).
Magabiztos győzelem
A sepsiszentgyörgyi csapat már az első félidőben kétgólos előnyt épített ki Prahova megyében, a 9. percben Cristian Gyulai szerzett vezetést, majd nem sokkal később a házigazdák öngólt jegyeztek, a 12. percben Gabriel Dumitrașcu talált a saját kapujába. Szünet után szépített a Păulești, a 46. percben Adrian Vintilă volt eredményes, azonban a túloldalon hamar érkezett a válasz, az 52. percben Denis Rența iratkozott a gólszerzők közé. A hátralévő időben a háromszéki gárda csatára, Vlad Toma duplázni tudott, ugyanis a 71. és a 87. percben is a hálóba továbbított. Valentin Suciu legénysége idénybeli negyedik sikerével hatodik a táblázatban.
További eredmények: Brassói SR–Blejoi 0–3 (gólszerzők: Lambru 75., Șandru 83. – tizenegyesből, Enache 89.), Zernesti Olimpic–Plopeni 1–1 (gsz.: Șomândru 35., illetve Iancu 90+4. – tizenegyesből), Păulești–Sepsi OSK II. 1–5 (gsz.: Vintilă 46., illetve Gyulai 9., Dumitraşcu 12. – öngól, Rența 52., Toma 71., 87.), Barcarozsnyói Olimpic–Székelyudvarhelyi FC 2–1 (gsz.: Roșu 51., Drugă 54. – tizenegyesből, illetve Simó 57. – tizenegyesből).
A tabella:
1. Blejoi 9 2 1 33–6 29
2. Plopeni 7 3 2 13–5 24
3. Barcarozsnyó 5 3 4 18–16 18
4. Brassói SR 5 2 5 15–16 17
5. Székelyudvarhely 5 1 6 23–14 16
6. Sepsi OSK II. 4 3 5 18–21 15
7. Păuleşti 4 3 5 12–20 15
8. Kids Tâmpa 3 3 6 11–19 12
9. Kézdivásárhely 3 3 6 9–21 12
10. Zernest 2 3 7 15–29 9
A 13. forduló programja (november 19.): Barcarozsnyói Olimpic–Zernesti Olimpic, Székelyudvarhelyi FC–Brassói SR, Blejoi–Păulești, Sepsi OSK II.–Kézdivásárhelyi SE, Brassói Kids Tâmpa–Plopeni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.