Nagyszabású hangversenyek várják mindazokat, akik ellátogatnak a 2022/2023-as hangversenyévad novemberi és decemberi előadásaira. A leckehangversenyeken kívül a közönség a magyarországi Irie Maffia szimfonikus koncertjét, valamint a brassói Euterpe szimfonikus zenekar előadását is láthatja, hallhatja Sepsiszentgyörgyön.
November 25-én, pénteken 20 órától lép a Tamási Áron Színház színpadára a magyarországi Irie Maffia zenekar. A neves reggae-dancehall együttest a Heureka Pop Orchestra kamaraszimfonikus zenekar kíséri. Az előadás elsősorban a fiatal korosztályt célozza meg, amelynek tagjai betekintést nyerhetnek a komolyzene világába. A fesztiválzenekarok palettáján nagy névnek örvendő Irie Maffia egy eddig még ritkán látott és hallott előadás formájában vezet végig minket a történetükön a kezdetektől egészen napjainkig. A Heuréka Pop Orchestra szimfonikus zenekar kíséretével rég nem hallott dalok és természetesen a legnagyobb slágerek is megszólalnak. Az előadásra belépők a városi kulturális szervezőirodában, valamint az eventim.ro oldalon kaphatók, áruk 40, illetve 20 lej. Kedvezményes jegyeket kizárólag a jegyirodában lehet vásárolni.
November 25-én, pénteken 10 órai kezdettel magyar, illetve 12 órától román nyelvű leckehangversenyre kerül sor a Tamási Áron Színház nagytermében. Csajkovszkij Diótörő című balettjének zenei anyagát az iskolás csoportok a Georgius Kamarazenekar, valamint a Csíki Kamarazenekar előadásában hallhatják. A narrátor szerepében Adorján Csabát láthatja a közönség. Az 50 perces előadásra egységesen 7 lejbe kerül a jegy. A belépőket a jegyirodában lehet megvásárolni.
A hangversenyévad decemberi állomása is igényes előadásokat kínál a komolyzene kedvelőinek. December 16-án, pénteken 20 órától a brassói Euterpe Szimfonikus Zenekar karácsonyi ünnepi hangversenyét olyan neves előadók és szólisták tolmácsolásában hallgathatja meg a közönség, mint Felicia Filip (szoprán), Burak Bilgili, a New York-i Metropolitan Opera művésze (basszusbariton), Anton Niculescu (gordonka), Bogdan Costache (hegedű). Többek közt Johann Strauss, Joseph Strauss, Brahms, Irving Berlin, G. Rossini, Ciprian Porumbescu, Vecsey Ferenc és Csajkovszkij válogatott művei szerepelnek műsoron. Karnagy: Koicsiro Kanno (Japán). A hangversenyre a városi jegyirodában, valamint az eventim.ro oldalon lehet jegyeket vásárolni 30 és 10 lejes áron. A kedvezményes jegyek kizárólag a jegyirodában kaphatók.
December 16-án délelőtt A sárkányölő deák címet viselő leckehangversenyre kerül sor a Codex Régizene Együttes előadásában a Tamási Áron Színház nagytermében: 10 órai kezdettel magyar, 12 órától román nyelven. A narrátor szerepében Adorján Csaba. Az iskolás csoportoknak szánt 50 perces előadásra egységesen 7 lejbe kerül a jegy. A belépőket a városi jegyirodában lehet megvásárolni.