– Hallod-e, anyjuk, vágjuk le a birkát!
Meghallotta ezt a macska, tüstént elfutott a birkához, s figyelmeztette:
– Az öregek le akarnak vágni. Gyere, fussunk hamar az erdőbe!
Elfutottak kettesben. Rengeteg erdőbe értek, hatalmas fenyves közepébe.
– Gyere, másszunk fel egy fenyőre, töltsük a fán az éjszakát – mondja a macska a birkának.
– Te fel tudsz mászni egykettőre, de én mit tegyek? – kérdi erre a birka.
– Ha lenn maradsz a földön, megesz a medve. Figyeld csak meg, hogyan kúszok fel, aztán gyere utánam!
A macska villámgyorsan felkúszott a fenyőre. A birka pedig nagy üggyel-bajjal kapaszkodott felfelé, de valahogy azért mégiscsak feljutott az ágak közé. Még el se helyezkedett, mikor megjelent a fa alatt egy medve, és leheveredett a fa tövében. Egykettőre el is aludt. Mondja a macska a birkának:
– Vesd le magad és bégess!
Nagyot béget erre a birka, és már zuhan is lefelé, egyenest a medve nyakába.
A medve csak fekszik, meg se mer moccanni ijedtében. Ekkorra már a macska is lehuppant a fáról, és éles fogai­val átharapta a medve nyakát. Vége lett a medvének.
– Ülj rá a medvére és őrizd. Én pedig elmegyek az öregekért.
Megérkezett a macska a kunyhóhoz, de zárva találja az ajtót. Jár fel-alá, nyávog-nyivákol, egyre csak az ajtót nézi. Hamarosan észre is veszi a két öreg, és beeresztik. De a macska csak nyivákol, és indul az erdő felé.
– Jó lenne, ha elmennél a macskával. Biztosan megtalálta a birkát.
Elment hát öregapó a macskával. A macska folyton-folyvást előrefutott. Hamarosan elérkeztek a rengeteg erdőbe. Ott lovagol ám a birka a medve hátán, s csak úgy reszket rémültében, mert fél, hogy megcsapja a gazda. A gazda nagyon megörült az elejtett medve és az eleven birka láttán. Tüstént fölrakta a szánra a medvét, jókedvűen hazamentek, s ettől kezdve az öregek jól éltek, mindennap medvehúst ettek.
Azóta jó barátságban él a kis házikóban apó, anyó, a macska meg a birka.