A november 17-i kormányülésen jóváhagyták az aszály okozta károk megtérítését szabályozó sürgősségi kormányrendeletet. A kártérítés kifizetése egyelőre csak a 2021 őszén elvetett kultúrákra vonatkozik (őszi búza, rozs, tritikálé, őszi árpa, zab, repce), amelyeknél a hosszan tartó szárazság 30 százaléknál nagyobb terméskiesést okozott.
Az igényelhető kárpótlás legtöbb 1500 lej hektáronként, s a kultúrát ért kár százaléka függvényében változik. Alapfeltétel, hogy a károsult az augusztus 15-i határidő előtt elkészített hivatalos jegyzőkönyvvel rendelkezzen a kárról. A kárpótlási igénylést a sürgősségi kormányhatározat életbelépése után legtöbb 15 nap alatt kell majd letenni a megyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz, mellékelve a kárfelmérő jegyzőkönyv másolatát, a banki igazolást a létező bankszámláról és a cégek esetében egy saját felelősségű nyilatkozatot, miszerint a cég nincs felszámolás vagy átalakítás alatt.
A kártérítési igénylésekre a pénzt a mezőgazdasági minisztérium költségvetéséből fogják fizetni, összesen 365 millió lejt szánnak erre. Mivel állami támogatásnak számít, az uniót is kell értesíteni és kérni a beleegyezését.
A minisztériumi összesítés szerint összesen 16 740 mezőgazdász tavaly őszi kultúráit érintette az aszály mintegy 250 ezer hektár területen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.