Háromszék kamarakórus-fesztiválOrbán György munkássága előtt tisztelegtek

2022. november 29., kedd, Magazin

A Marosvásárhelyen született, ám Sepsiszentgyörgyhöz is kötődő Orbán György zeneszerző köszöntését helyezték előtérbe a szervezők a huszonegyedik Háromszék Kamarakórus-fesztiválon.

A szervező, az Eufónia Egyesület nevében Sipos Zoltán örömét fejezte ki, hogy immár minden korlátozás nélkül találkozhatnak a kórusok. A Pro Musica kamarakórus karnagya azt is elmondta, a meghívóban minden kórust arra kértek, hogy a jelenleg Magyarországon élő, idén hetvenötödik életévét betöltő kortárs zeneszerző alkotása, akit sokan személyesen is ismernek, mindenképpen szerepeljen a rövid, három-négy műből álló repertoárban.Ennek jegyében léptek a szószék elé a Gyöngyvirág utcai református templomban a részt vevő együttesek, amelyek közül – több tag betegsége miatt – ezúttal hiányzott a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus. De eljött és a házigazda Pro Musica kamarakórus után sorrendben rövid, ám annál színvonalasabb műsort mutatott be a Kriza János Unitárius Dalárda (karnagy: Karácsony Gabriella), a Laudate kamarakórus (karnagy: Lőfi Gellért Attila), a kovásznai Pastorala kamarakórus (karnagy: Szántó Kinga) és a Vox Humana kamarakórus (karnagy: Szilágyi Zsolt Herbert).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2022-11-29: Magazin - Demeter Virág Katalin:

Ismét látogatható a megújult babakiállítás

Kibővült, megújult és átalakult a közelgő szeretet ünnepére a sepsiszentgyörgyi Mese és Valóság babaház. Működtetői az előző két hónapban teljesen átrendezték a kiállítást, ünnepi öltözetet kapott megannyi baba és az őket befogadó terek is, az érdeklődőket pedig sok újdonsággal, érdekességgel várják a ma újranyitó és a következő szabadnapokon is látogatható kiállításon.
2022-11-29: Gazdakör - Incze Péter:

Eredményhirdetés a partnerségek és helyi piacok támogatásánál (Vidékfejlesztés)

A megyei vidékfejlesztési hivataltól kaptuk a hírt, hogy múlt kedden a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség nyilvánosságra hozta a sikeresen pályázók névsorát a 16.4-es, A piaci szereplők partnerségi kapcsolatainak és a helyi piacok kialakításának támogatása nevű intézkedésnél. Kovászna megyéből kilenc pályázatot tettek le, ebből nyolc sikeres volt.