A jövő évi költségvetésben az ideinél jelentősen több pénzt fordít a kormány beruházásokra – közölte Nicolae Ciucă miniszterelnök, aki szerint 2023-ban a GDP 7,2 százaléka lesz a keret, és ez meghaladja majd a 110 milliárd lejt.
Hozzátette: idén az elmúlt 32 év legnagyobb összegét, közel 90 milliárd lejt különítettek el beruházásokra. Adrian Câciu szociáldemokrata pénzügyminiszter már 112 milliárd lejről beszélt, a párt elnöke, Marcel Ciolacu pedig elmondta, hogy a költségvetési hiány nem fogja meghaladni az Európai Bizottsággal egyeztetett céldeficitet, és a helyi adókat sem fogják növelni, habár szerinte az értékesebb ingatlanokat jobban meg kellene adózni. A költségvetés tervezete hamarosan közvitára kerül, és a PSD elnöke reméli, hogy a parlament december közepéig el is fogadja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.