A Gergely-naptár bevezetése előtt december 13., azaz Luca napja volt az év legrövidebb napja, így számos népszokás, hagyomány fűződik hozzá. A legismertebbek talán azok, melyek a lucaszékhez kötődnek, a kifejezést az igen lassan készülő dolgokra szokták használni.
Szent Lúcia, avagy Luca a hagyomány szerint a 3. században élt Szicíliában. A gazdag családból származó lány szüzességi fogadalmat tett Krisztusnak, vagyonát szétosztotta a szegények között, s inkább a vértanúhalált választotta, mint hogy férjhez menjen egy pogány férfihoz. Az 5. század óta tisztelt kora keresztény vértanú a vakok, a szemfájósok, a torokfájástól szenvedők, ezek mellett az utcanők és a menyasszonyok védőszentje is, névünnepe a kalendáriumokban december 13.
Ez volt 1582-ig, a Gergely-naptár életbelépéséig az év legrövidebb napja, ide „költözött át” apránként (a Iulius Caesar naptárreformja óta eltelt másfél évezred alatt) a téli napforduló. Luca nevét is a fényt jelentő latin lux szóval szokás összefüggésbe hozni, egyes helyeken a fény hozójaként is nevezték. A téli napforduló környékét – s vele együtt Luca napját is – később a boszorkányhit ruházza fel újabb jelentésekkel: a zsugorodó nappalok és sötét éjszakák közepette a néphit a gonosz erőinek megerősödését, ártó varázslatok hatékonyabbá válását élte meg.
A naphoz számos hiedelem és népszokás kapcsolódik. Nők számára dologtiltó nap Lucáé; hagyomány szerint a szent megbünteti a neve napján végzett munkát: „bevarrja a tyúkok tojókáját”, szövéskor összekeveri a fonalat, a vétséget elkövető eszének helyére pedig kócot tesz.
Luca-nap estéjén és éjszakáján megengedett volt a tréfálkozás, de még a lopkodás is. Fiatal legények és leányok kis csoportokban házról házra járva lucáztak, „kotyoltak”: rigmusokkal megvarázsolták a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek.
Luca napja – akárcsak korábban, november elején és végén Mártoné és Kataliné – időjósló nap is: ettől kezdve tizenkét napig, karácsonyig kell figyelni az időjárást, s minden nap a következő év egy-egy hónapjára nézve ad útmutatást.
Szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, s ha karácsonyig minden szem kikelt, ebből azt értették, hogy a következő évben bőséges termésre lehet számítani.
Ezen a napon kezdték el készíteni a lucaszéket, melynek karácsonyra kellett elkészülnie. A kilencféle fából faragott székben egy szög sem lehetett, és 13 darabból 13 nap alatt kellett összeállítani. A hosszú munka miatt terjedt el a mondás: „olyan lassan készül, mint a Luca széke”. Aki karácsonyra elkészült vele, az éjféli misén ráállva meglátta a boszorkányokat. A bátor férfiaknak azonban a leleplezett boszorkányok elől gyorsan menekülniük kellett, ezért a templomból hazafelé mákot kellett szétszórni, hogy egérutat nyerhessenek. A ház ajtajára belülről bűvös erejű pentagramot, avagy boszorkányszöget rajzoltak, hogy távol tartsa a boszorkányokat, a széket pedig elégették, ami a boszorkányok végét is jelentette. A gonosz elleni védekezésül fokhagymát tettek a kulcslyukba, kést vágtak a bal ajtófélfába, és keresztbe állították a söprűt. Református vidékeken volt szokás a lucaszék keresztútra vitele, körülkerítése krétával, hogy így megláthassák az ott gyülekező boszorkányokat. (Az MTVA Sajtóarchívuma alapján)
