A költőóriás, Ady Endre születésének 145. és szerelme, Léda születésének 150. évfordulója alkalmából a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet meghívására a Kugler Art Szalon vendégszerepel a megyeszékhelyen. December 11-én, vasárnap 18 órától az Árkosi Kulturális Központban tekinthetik meg az érdeklődők a HÉJANÁSZ – Ady. Léda. Párizs. című előadást.
A Héjanász – Ady. Léda. Párizs. című darab felolvasószínház extrákkal. A költő életének azt a kilenc évét (1903–1912) öleli fel, amely során múzsájával, Lédával levelek révén is kapcsolatban álltak. Ebben az időszakban botrányokkal tarkított idillben éltek Párizsban, a Riviérán, Budapesten és Nagyváradon, és talán észre sem vették, hogy mindeközben milyen jelentős költői életmű született.
A történetet egy narrátor vezeti végig. Az időutazást fotó- és filmvetítés is segíti.
A darab a bennfentes adomázáson túlemelkedve nemcsak a magánéletre és a szenvedélyes szerelemre, hanem az életműre koncentrál, mely a kételyekből adódó rendszeres szakítások, a különélés és a távolság miatt torzzá dagadó érzelmek, az idegen kultúra hatása alatt megélt nemzeti érzések, az elszigeteltség, valamint a nő és a férfi örök harcának erővonalai között bontakozott ki.
A közönség úgy érezheti, mintha Ady és Léda vendége lenne, a vendéglátók pedig minden titkukba beavatják a publikumot: hogyan lehet elrontani mindent a halhatatlanságért cserébe.
Ady Endre szerepében Bárnai Pétert láthatjuk, Diósyné Brüll Adélt, Lédát Pokorny Lia kelti életre, a narrátor Surányi András. Az előadást írta és rendezte Szederkényi Olga, a társrendező Surányi András.
Jegyek kaphatóak elővételben a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet székhelyén (Gábor Áron utca 14., I. emelet) naponta 9–16 óráig vagy az előadás előtt a helyszínen (Árkosi Kulturális Központ – Olt utca 6. szám). Egy jegy ára 20 lej. Érdeklődni lehet a következő telefonszámon: 0737 151 102.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.