Az Európai Unió jóváhagyta a 2023 és 2027 közötti időszakra kidolgozott nemzeti stratégiai tervet – jelentette be múlt szerdán Petre Daea agrárminiszter. Az eddigi vidékfejlesztési tervet felváltó, most már véglegesnek tekinthető új dokumentum magában foglalja a 2023 és 2027 közötti mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások és pályázható intézkedések sorát, melyeket az unió garancia-, valamint vidékfejlesztési alapjából fizetnek.
„Romániának koherens, kiegyensúlyozott és világos stratégiája van, amely kiszámíthatóságot biztosít a gazdálkodóknak, akiknek szükségük van a vállalkozásuk fejlesztésére. Intenzív munka folyt, amelyben részt vettek a minisztérium szakemberei, együtt a gazdatársadalom, szakmai szervezeteik képviselőivel, így sikerült behoznunk a lemaradást a terv kidolgozásában. Már előkészítettük a változásoknak megfelelő, szükséges módosításokat a hazai törvénykezésben. Majd a terv ismertetése következik minél szélesebb körben, hogy minden érdeklődő értesüljön a támogatásokról és a pályázati lehetőségekről. Elindítjuk a népszerűsítési karavánt és kidolgozzuk a gazdatalálkozók tervét. Szeretnénk így elérni, hogy a jövőtől elkölthető pénzt teljes egészében felhasználják a mezőgazdasági és vidékfejlesztési beruházásokban” – nyilatkozta Petre Daea.
A terv összeállításában az agrárminisztérium széles körű konzultációt tartott, közel 160 szakmai szervezettel tárgyaltak. Közel negyven találkozót, munkaülést szerveztek a Tematikai Konzultatív Tanács keretében. A nemzeti stratégiai terv összesen 89-féle támogatást tartalmaz, ebből 51-et az unió garanciaalapjából fizetnek a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségen (APIA) keresztül, 38-at pedig az unió vidékfejlesztési alapjából, ebben az esetben a pályáztatást és a kifizetést a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség (AFIR) végzi.
Románia a 2023 és 2027 közötti időszakban összesen 15,83 milliárd eurót költhet el a mezőgazdaság és a vidék fejlesztésére. Ebből 9,78 milliárd eurót a mezőgazdászok közvetlen támogatására, 5,87 milliárd eurót a vidékfejlesztési pályázatok kifizetésére, 151 millió eurót pedig a piaci szektoriális beavatkozásokra költhet el Románia.
A miniszter nyilatkozata szerint az új tervben újdonság, hogy egy mezőgazdász vállalkozó több beruházási pályázatot is letehet, a vegyes farmmal rendelkező gazda például egyet a növénytermesztésben használatos gépek és felszerelések vásárlására, egyet az állattenyésztés fejlesztésére, egyet pedig védőerdő-sáv telepítésére.
A miniszter azt is közölte, hogy a tervben a növénytermesztés és állattenyésztés fejlesztésére 907 millió eurót különítettek el: 672 millió eurót a növénytermesztés, 234,6 millió eurót pedig az állattenyésztési ágazat fejlesztésére. A második nagy összegű terület az öntözés, ahol 400 millió eurót különítenek el a nagy, már létező öntözőberendezések újraindítására és fejlesztésére, 102 millió eurót pedig az egyéni rendszerek és új öntözőrendszerek létrehozására. A fiatal gazdálkodók is jelentős összegekre pályázhatnak majd, 169,6 millió eurót különítenek el a fiatal és új gazda gazdaságának megerősítésére, 250,7 millió eurót pedig a fiatalok vidéken történő megtelepedésének támogatására. A miniszter még egy fontos ágazatot említett, ahova jelentős pénzösszeget szánnak, ez a mezőgazdasági termékek tárolásának és feldolgozásának fejlesztése, amire összesen 375,2 millió eurót különítenek el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.