Több hónapja már, hogy zajlanak a munkálatok a Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfaluban. A megye legforgalmasabb útvonalát, a 11-es országutat újították fel: a munkálat utolsó szakaszában került sor a vasúti átjárók XXI. századi standardokra hozatalára – de mint annyi minden másnak, ennek is jócskán elszállt az ára.
Bokor Tibor polgármestertől megtudtuk: a szerződés pillanatában 130 ezer euróba került volna az oroszfalvi vasúti átjáró felújítása, ám ez az összeg a drágulások végett felhízott, 1,4 millió lejre, ami a jelenlegi árfolyam szerint 284 480 euró lenne – az eredeti összeg több mint kétszerese.
„Elképesztő módon megdrágult minden, nemcsak itt, a Bem utcában ütközünk megemelkedett költségekbe, hanem mindenhol. Ezt az évet végigvisszük valahogy, de nem tudom, mit hoz a jövő” – mondotta érdeklődésünkre Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere.
Az elöljáró kifejtette: az út már teljes mértékben járható, rájuk hárul a zöldövezetek kialakítása, ez a jövő évben lesz esedékes.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.