Hőenergiáját elégetéssel lehetne hasznosítani, de a maradékot meddőhányókra elhordani tetemes költségekkel járna.

Az említett palás rétegösszlet fekete pala néven ismert a hazai földtanban, melyben Kovászna, Papolc és Zágon területén szabad szemmel is jól látható agyagvasércrétegek találhatók. Jelentőségüket a régiek is ismerték, Kovászna környékén fejtették, és hosszabb ideig olvasztották is, ebből készültek a Kovászna feliratú öntöttvas kályhák.

Felső-Háromszék nyugati részének másik hasznos nyersanyaga az aránylag könnyen alakítható-faragható sárgás kárpáti paleogén homokkő, melynek felhasználhatóságáról főleg a temetőkben győződhetünk meg.

Cseppfolyós kincse ennek az övezetnek a kénes-lúgos ásványvíz, melyet a lakosság itt is büdösvízként ismer. Papolc falutörténetének jó ismerője, monográfiaírója, a sepsiszentgyögyi magyartanár, Bede Erika említi a Györke nevű mezőrészen a papolci büdösvizet, amelyet valamikor használtak is a környékbeliek, de néhány évtizede elapadt.

Ezeknek a kárpáti homokköveknek az övezetében mindenütt ismertek az édes-kénes vizek. A papolci Láhó-hegy lábánál két udvari kútnak is hasonló büdösvize van, melyek lúgosságuk miatt ivókúrában kiváló savhajtók, fürdőkúrában pedig a nem heveny gyulladásos reumatikus panaszok tüneti kezelésére javasoltak. Büdös nevét nem a legkellemes szagú, illanó kén-hidrogén-tartalma miatt kapta.

Papolc történelmi erdős övezetéhez tartozott a Bászka-vidék tetemes része, amelyen Papolc és Kommandó községek osztoztak. Hogy abból mennyi maradt Papolc községi terület, arra mi most nem térünk ki, itt inkább a múlt és a vidék meséje, a népi humor kap elsőbbséget.

A Bászka-vidéket régi ipari s később erdőipari út köti össze Kommandón keresztül Papolccal, amely magában foglalta az Ebhát (1244 m), a Ménesbérc (1411 m), az Öreg-hegy (1274 m) és Csúcsos-hegy (1288 m) vidékét, hosszan mindenütt a Nagy-Bászka két oldalán. Papolc és Csomakőrös között az 1319 m magas Papolci-köz nevű masszívum képez határt.

A papolci erdő- és mezőterület helynevei annyira beszédesek és olyannyira költőiek, hogy puszta felsorolásuk is szabadversként hat, állítja Bede Erika, aki egész tanulmányt írt Papolc helynevei­ről: Szépasszonyok kútja, Pénzes-gödör, Köves-orr, Vész pusztája, Vár-hegy nyaka, Kereszt alja, Barabullyos-kút, Ördögbordás-vápa, Boroszlán pusztája, Szegény-szer stb. Csodásak a sajátos hangulatú történetek is, melyeket egykor mesélő kedvű papolci öregek őriztek emlékezetükben egy-egy helynévvel kapcsolatosan. A Jézus csorgójáról azt mesélték, hogy egy arra járó szomjas katona ivott vizéből, s megelégedettségének hangot adva így kiáltott fel: Légy a Jézusé! A Pénzes-gödörben a tatárok elől rejtették el a papolciak pénzüket, értékeiket. Vész pusztáján a tatárokkal csatáztak, a Kádán erdőnév Kádán tatár vezér nevét őrzi ma is.

Papolc közigazgatási szempontból Zágon községhez tartozik, annak önkormányzata irányítja a falu infrastruktúrájának építését, látogatásunk idején a kultúrotthont tatarozták. Lakossága vegyes nemzetiségű, jelenleg már népesebb a román nyelvű lakosság.

A havasalji települést egy 20 km hosszúságú korszerűsített út köti össze Kommandó községgel, amely tündérszép tájakon szeli át a Keleti-Kárpátok fő vízválasztóját. Ezen a gerincen haladt át Gyulafalva felől hajdanában Papolc érintésével a barátosi vasútállomás felé tartó, fát és fűrészárut szállító iparvasút.

Papolcnak lenne ragadványneve is. Csitkósoknak nevezi mind a két település – Papolc és Zágon – felváltva egymást: „Egyik levágta a csitkót s a másiknak eladta.” Hogy mi lehet a valós magyarázata a csúfolónak, arra vonatkozóan ugyancsak szófukar válaszokat kaptunk.

Kelemen Gyula megyebíró és falufelelős

A falu neve

Általában több más háromszéki település nevének az eredete is gondot okozhatott a jelenlegi Orbai-vidékre aránylag későn letelepedett székely tollforgatóink számára. Egyre kevésbé tűnik amúgy hitelesnek a tudós középajtai pap, Benkő József megfejtése vagy a vidéket bejáró Orbán Balázs boncolgatása, ugyanis furcsa hangzású helyneveink zöme az időközben itt letelepedő és részben meghonosodó népektől eredhet (Csernáton lehet, hogy a feketéből, Bélafalva a fehérből). Van azonban még egy úgymond merészebb feltételezés is a Papolc megnevezésről.

A földrajzi nevek etimológiájában a magyar nyelvterületen legjáratosabb Kiss Lajos (1922–2003) nyelvész, szlavista és akadémikus is elbizonytalanodott, amikor megkísérelte megfejteni a Papolc szó jelentését. Szerinte az is megtörténhetett, hogy anno az osztrák határ mentéről Erdély felé parancsolt székely őseink valamivel hamarabb megérkezhettek Orbai-vidékre, s a nyugati végeken már létező Vas megyei, szláv eredetű Papoc nevét (papot jelentett) magukkal „hozhatták-költöztethették át” a Láhó-hegy alatti völgybe.

Egyébként a Láhó-hegy neve sem hangzik nagyon székelyesen, be kell látnunk, de mesélték a Bede családban, hogy az ántivilágban a Láhó-hegy tetején tartották találkozójukat, közös vigadalmaikat a papolci és a zágoni fiatalok.

Ami viszont holtbiztos: hogy a falu neve Papotz formában az 1567-es összeírásban jelenik meg, amikor kevesebb mint húsz portát jegyeztek fel.

Kiss Sándor emléke

Papolc település számunkra a Tömösi-szoros hősének, Kiss Sándornak (1809–1849) a szülőfaluja. Sajnos, kiderült, hogy Kiss nevűek jelenleg már nem élnek Papolcon, de nincs tudomásunk olyan családkutatóról sem, aki időt áldozott volna a Kiss famíliára.

A Tömösi-szorosban vívott véres csatában megsérült ezredes nem családos férfiként halt el. Ő volt a brassói hadosztály parancsnoka, a magyar szabadságharc és forradalom mártírja, az akkori csata helyszínét Magyar vár néven őrizte meg a történelem.

Nagy Sándor volt hidvégi református lelkész, az önvédelmi harc történetírója örökítette meg, hogy Kiss Sándor több sebből vérzett, s még akkor is harcolt kardjával, amikor kilőtték alóla a lovát. Egy Gebauer nevű áruló szász erdész kerülő úton a hátukba vezette az oroszokat. A csata eldőlt, az ezredest eszméletlen állapotban rabul ejtették. Az oroszok átadták az osztrákoknak. Csernivitzba vitték, ahol öltönye gombjába rejtett méreggel oltotta ki életét. Kiss Sándor nyugvóhelye akként alakult, miként a Petőfi Sándoré.

A szülőfalu nem feledkezett meg nagy fiáról, 2004-ben márvány emléktáblát állítottak neki a papolci református templomban.

A hétfalusi szájhagyomány szerint (a Magyar vár Hétfalu történelmi határában volt) az ezredes eszméletlenül esett le lováról egy forrás mellett, melyet a nép Sándor-forrás néven emlegetett. A Magyar váron, ahol megsebesült, a brassói Magyar Mérnök és Építészegylet által 1879-ben állított obeliszk őrzi emlékét, Hétfaluban pedig utcanév.

Papolci református templom

Barabás Samu akadémikus szülőfaluja

Pályázati alapokból újították fel a központi csodálatos neogótikus református templomot – mutatta be Kelemen Gyula megyebíró és községi képviselőként papolci falufelelős. Régi fából épült templomának helyébe építette a faluközösség Szalay Ferenc tervei alapján 1895 és 1910 között. Modern, felújított orgonával, padló- és padfűtésével bizonyára jobban vonzza a híveket az istenháza.

A templomban helyezte el a Román Akadémia kolozsvári fiókja és a Magyar Tudományos Akadémia a falu jeles szülöttének, Barabás Samu (1855–1940) történelmi forráskutatónak, történetírónak és akadémikusnak (1910) az emléktábláját születése 140. évfordulója alkalmából 1995-ben. A felújított kántori lakban Barabás Samu-emlékszobát alakítottak ki. A tudós lakóháza még ma is áll, síremlékét a nyáron kerestem fel a falu temetőjében.

Bede Erika monográfiaírótól tudjuk, hogy az akadémikust gondokkal terhelt öregkora megviselte, erről keveset tud a róla szóló irodalom, éppen ezért tartjuk fontosnak idézni: „Nyugalomba vonulása után, 1915-ben azzal a szándékkal költözött haza szülőfalujába, hogy maradék munkaerejét és egész életében gyűjtött ismereteit kizárólag az erdélyi, közelebbről a székely históriának szentelhesse. Tudása és emberi erényei nyomán Barabás Samu jóval derűsebb életet érdemelt volna annál, mint amilyen neki rendeltetett.” „Választottjának elvesztése miatt nem alapított családot. Korán elhalt orvos bátyjának Nagyborosnyón élő három árvája, György, Béla és Miklós pótolta számára élete végéig a családot. A sors azonban e tekintetben is kegyetlen volt hozzá, mert a szakmájában utódjának szánt Miklós unokaöccsét az ígéretes történetkutatói pálya kezdetén, 22 évesen ragadta el mellőle a halál. Ez az újabb veszteség tette véglegesen magányos emberré. 1918 után az uralomváltás elszigetelte a magyar tudományos élettől, elválasztotta egykori pályatársaitól. Jóllehet a különállásra kényszerült erdélyi magyar történetkutatásnak ő lett volna a hivatott vezetője magas fokú szakképzettsége, nagy tapasztalata és emberi erényei folytán, a megkeseredett lelkű, megfáradt, koros tudós a Székely Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Múzeum-Egyesület munkájába való bekapcsolódáson túlmenő szerepre többé nem vállalkozott. Az 1910–1913 között maga tervezte és építtette papolci otthonában a Székelyföld múltjára vonatkozóan korábban gyűjtött, illetve a számára elérhető erdélyi levéltárakban található anyag közzétételén dolgozott élete utolsó napjáig. A házában remeteségben élő öreg tudós csupán munkájának élt, szinte nem is tartva fenn kapcsolatot a papolciakkal. Vajnáné Bede Zsuzsanna volt az egyedüli, akivel társadalmi kapcsolatban állt. Papolci munkájának eredménye a Székely Oklevéltár 1934-ben megjelent nyolcadik kötete, mely egyben záróköve is értékes életművének.”

Sopron és Papolc

A papolci templomnál és emléktábláknál tartva, szólnunk kell a helyi harangokról is. Sok évvel ezelőtt Zágonból soproni kirándulócsoporttal tartottunk Papolc felé, amikor eszembe jutott, hogy közeledik 12 óra, és a református templom tornyában egy Sopronban öntött harang fog szólni. Siettettem a gépkocsivezetőt, hogy tudnánk meghallgatni a déli harangszót. De harangszó helyett méla csend és kánikula uralta, gyötörte a falut. Miért nem szól a harang? – kérdeztem a korabeli lelkészt. Mert megrészegedett a harangozó! – felelte. De majd meghúzom én a harangot, s szólok néhány szót a faluról vendégeidnek – ajánlkozott a pap.

Könnyeket csalt ki a soproniak szeméből a harangszó, s egyezség született a két lelkész között: testvérgyülekezeti kapcsolatot kötnek, amely aztán évekig tartott. Engem meghívtak Sopronba az ottani Kálvin Kör vendégeként. A Seltenhoffer Frigyes és Fiai névre hallgató harangöntödének se hírét, se hamvát nem találtam: bombatámadás érte a világháborúban, ott tátongott a bombatölcsér, s mélyen hallgattak a gazdag harangöntő család tagjainak márvány síremlékei a temetőben.

Papolc Felszeg falurészén érdekes kisharangra lettem figyelmes egy fából készült ortodox templom tornyocskájában, melynek a védőszentje Szent Piroska. Zágonból költöztették ide, cirill betűs felirata van, de mert orosz nyelvet is tanultunk mi a Mikóban, nem volt nehéz kibetűzni: 1852-ben öntötték, díszítése után talán éppen a Kiss János-féle szentgyörgyi öntödében.

Az egykori Barabás-ház

Jeles szülöttek, itt lakók

A már említetteken kívül sok jeles ember született itt, a Kárpátok lábánál. Papolc szülötte volt Albu József (sz. 1849) méhész szakíró, a Barabás Samuval rokonságot ápoló Benkő István (1854–1920) egyházi író és református pap, nemkülönben Sóváry János (1895–1966) külföldet járt jeles szobrászművész, Stróbl Alajos tanítványa.

Itt ringatták bölcsőjét Imreh Albert (1920–1994) fizikusnak, vegyészmérnöknek és fotográfusnak. A fiatalon tolószékbe kényszerült Imreh Albert egy ideig a helyi általános iskola tanáraként dolgozott, majd a falu fényképészeként tartotta fenn családját. A fényképezés kézikönyve című fotós szakkönyvét 1990-ben a Kriterion Könyvkiadó jelentette meg. Végső nyughelye a falu temetőjében található. Emlékét nem őrzi emléktábla a faluban.

Arról sem feledkezünk meg, hogy élete utolsó részében hosszabb időszakokat töltött papolci házában Domokos Géza (1930–2007) író, a Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, az RMDSZ egyik alapítója, első elnöke.

Gyakran tartózkodik Papolcon feleségével, Bede Erikával dr. Csata Zoltán biológus és herpetológus, a sepsiszentgyörgyi Vízügyi Hivatal laboratóriumának biológusa, aki a felszíni vizek ökológiai állapotának meghatározását és nyomon követését végzi Kovászna, Hargi­ta és Brassó megyében. 1958-ban született Gyergyószentmiklóson, 1977-ben végezte el a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem biológia szakát. Doktori disszertációjának címe: A Brassói-medence kétéltűinek rendszertana, elterjedése és ökológiája. Tanár, a Székely Nemzeti Múzeum volt munkatársa. Szabad idejében természet- és makrofotózással, akvarisztikával, terrarisztikával foglalkozik. Hobbija a faragás. Egyéni kiállításai voltak a Székely Nemzeti Múzeumban, a budapesti Természettudományi Múzeumban, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Szombathelyen.