Ioan Selejan püspök megáldotta az intézményt
Megújult belsővel várta a látogatókat, vendégeket az állami levéltár megyei fiókja pénteken, amikor — kissé megkésve ugyan — fennállásának 55. évfordulója alkalmából tartottak tudományos üléssel egybekötött ünnepséget.
1953. június 15-én a Magyar Autonóm Tartomány regionális levéltára alárendeltségében alakult meg a sepsiszentgyörgyi egység, az 1968-as közigazgatási átszervezést követően lett az állami levéltár Kovászna megyei fiókja. A levéltár 1959—2002 között a Lábas Házban működött, hat éve a Grigore Bălan úti új székhelyre költözött, ám akkor még nem fejezték be a berendezését. Mostanra elvégezték az elmaradt munkálatokat. Új bútorzattal látták el az intézményt, jó munkakörülményeket biztosít az olvasóterem. A vendégeket Ioan Lăcătuşu köszöntötte. (Ez év augusztusától ismét ő tölti be az igazgatói tisztséget.) Az intézményt és munkatársait ortodox papi kar áldotta meg, majd Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye görögkeleti püspöke kívánt eredményes munkát. Dorin Dobrincu ifjú történész, az állami levéltár országos főigazgatója üzenetében kívánta, hogy a 2007-es intézményi nyitásnak megfelelően végezzék a munkát a megyei levéltárban is. Helyszűke miatt a csendőrlaktanyában folytatódott az esemény. Itt a levéltár munkatársai ismertették az intézmény történetét, állományát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.