Jövő évben is lesz támogatás paradicsomtermesztőknek, de újraindul a gyapjúeladás állami támogatása is.
A mezőgazdasági minisztérium honlapján közvitára bocsátották azt a rendeletet, amely alapján a paradicsom védett helyeken (fóliasátorban, üvegházakban) történő termesztését támogatják. Eszerint a támogatás maximális értéke 3000 euró, feltétel, hogy a paradicsommal beültetett terület legalább 10 ár (1000 m2) legyen. Akik részt szeretnének venni a programban, jövő év március 1-jéig kell letenniük támogatásigényléseiket a mezőgazdasági igazgatóságokhoz.
A támogatást igényelhetik magánszemélyként bejegyzett termelők is, akiknek a polgármesteri hivataltól kiváltott termelői könyvük van, mellettük természetesen jogosult minden cégbíróságon bejegyzett mezőgazdasági vállalkozás. A támogatást igénylőnek szerepelnie kell a helyi tanács gazdalajstromában, naplót kell vezetnie az elvégzett növénykezelésekről, és hivatalos aktákkal (pl. a termelési könyvben bevételezéssel) kell bizonyítania legkevesebb 3000 kilogramm paradicsom termelését és értékesítését június 10-ig. A támogatást az igénylő egy összegben kapja meg a jövő év folyamán.
A minisztérium jövőtől újraindítja a gyapjúértékesítés támogatását – jelentette be Sorin Moise államtitkár, aki nemrég az AGRO TV meghívottja volt. A juhászok támogatásként 2 lejt igényelhetnek a begyűjtő központokban vagy feldolgozókban értékesített gyapjú kilója után.
A gyapjútámogatási programot ezelőtt néhány évvel még alkalmazták, de tavaly és tavalyelőtt nem. Az államtitkár szerint az újraindítást a juhászok szakmai szervezetei kérték, mert gyakorlatilag nincs mit kezdeniük a számos területen alapanyagként felhasználható gyapjúval.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.