Megújult a kormánybiztosi hivatal épülete

2023. január 4., szerda, Közélet

December végére lezárult a kormánybiztosi hivatal sepsiszentgyörgyi épületét érintő felújítás, az egykori Fogolyán-házon elvégzett beavatkozásokról év végi sajtótájékoztatóján számolt be Ráduly István prefektus.

  • Az egykori Fogolyán-ház eredeti állapotát szeretnék visszaállítani. A szerző felvétele
    Az egykori Fogolyán-ház eredeti állapotát szeretnék visszaállítani. A szerző felvétele

A munkálatok során az épület homlokzatán, illetve a tetőn végeztek jelentős javításokat. A kormánybiztos szerint szükséges volt a beavatkozás, a tetőn például több mint ezer négyzetméteren cseréltek burkolatot, így a következő évtizedekben biztosan nem fordul elő ázás okozta gond – ecsetelte. A homlokzatot kijavították, lefestették, kicserélték a nyílászárókat, a következőkben pedig az épület bejárati ajtaját is újra váltják. Ráduly István kitért arra is, hogy szeretnék visszaállítani az épület régi küllemét, a cél pedig az, hogy a Fogolyán-örökös, Szotyori-Nagy Áron által rendelkezésre bocsátott fénykép alapján ismét helyükre kerüljenek a kőkelyhek, illetve a Hermész-szobor is, amely egykor a tetőt díszítette.

Az október elején indult felújítás kapcsán a prefektus megjegyezte, örül, hogy ilyen rövid idő alatt lezárult a város egyik jelentős épületének helyreállítása. A munkálatokra 1,1 millió lejt fordítottak, a finanszírozást a kormány, valamint a belügyminisztérium biztosította. Jelezte, még maradt néhány apró tennivaló, ezért van az épület előtt még néhány állvány.

Ráduly István évzáró sajtótájékoztatóján a kormánybiztosi hivatal személyzetének helyzetét is ismertette. Tavaly négy új alkalmazottat vettek fel a prefektúrára, egy személy pedig távozott az intézménytől, mely így összesen 32 alkalmazottat foglalkoztat. Kitért az alárendelt közszolgálatok személyzetére is: az útlevélosztályhoz két új munkatársat vettek fel az előző évben, így ott összesen kilenc alkalmazott dolgozik, míg a gépjármű-nyilvántartási és gépjárművezetői jogosítványokat kibocsátó irodához három új munkatársat vettek fel tavaly.

A prefektus ugyanakkor elmondta, az előző évben nem történt jelentős, a társadalmi békét megzavaró esemény a megyében az ünnepnapok idején sem, ezért a háromszékieknek, valamint a rendvédelmi szerveknek is köszönetet mondott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2023-01-04: Közélet - Fekete Réka:

Sepsiszentgyörgy újszülöttei

Kis idővel a kilenc hónap letelte előtt, január 2-án született Nátán, a sepsiszentgyörgyi Tölgyesi család ötödik gyermeke, akinek nevét legnagyobb testvére választotta. A héber eredetű név jelentése: Isten ajándéka.
2023-01-04: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Továbbra is sok a fiatal munkanélküli

Enyhén csökkent a munkanélküliség térségünkben, a szakhivatal november végén 3200 állástalant jegyzett, ezzel a munkanélküliségi mutató a korábbi 4,20-ról 4,11 százalékra csökkent. A statisztika szerint továbbra is sok a fiatal az állástalanok között.