Hosszú távra szóló segítségnyújtást ígért az ukrán elnöknek kedden a brit kormányfő. A Downing Street beszámolója szerint Rishi Sunak telefonon beszélt Volodimir Zelenszkijjel, akit biztosított arról, hogy Ukrajna hosszú távon is számíthat Nagy-Britannia támogatására.
Sunak a londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint a brit segítségnyújtás egyik legutóbbi példájaként említette, hogy Nagy-Britannia ezernél több légvédelmi rakétát adott át az ukrán fegyveres erőknek. A brit miniszterelnök elmondta Zelenszkijnek azt is, hogy már folyik a munka a következő hetekben és hónapokban szállítandó további eszközök átadásának előkészítésére. Sunak úgy fogalmazott: a brit segítség célja annak biztosítása, hogy Ukrajna győzelmet arasson a hadszíntéren.
A brit kormányfő hozzátette: Nagy-Britannia és a Közös Expedíciós Haderő (JEF) nevű védelmi együttműködési szervezet többi tagországa szorosan összehangolja munkáját az Ukrajna által kért alapvető fontosságú felszerelések szállítása érdekében. A JEF kezdeményezésnek Nagy-Britannia mellett Dánia, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Izland, Hollandia, Svédország és Norvégia a tagja.
Sunak november második felében Kijevben járt, ahol találkozott Zelenszkijjel, és bejelentette, hogy Nagy-Britannia 50 millió font értékben légvédelmi eszközöket szállít Ukrajnának. A Downing Street akkori tájékoztatása szerint a jelentős légvédelmi fegyvercsomag célja az ukrán civil lakosság, valamint a kritikus fontosságú országos infrastruktúra megvédése az orosz légicsapásoktól. London a program keretében 125 légvédelmi löveget ad Ukrajnának, valamint olyan technológiákat, amelyeket az Irán által Oroszországnak szállított drónok ellen lehet bevetni. E technológiák között szerepel többtucatnyi radar és a drónok elleni elektronikus hadviselésre használható eszköz.
A londoni miniszterelnöki hivatal adatai szerint Nagy-Britannia 2022-ben 2,3 milliárd font értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, és ezzel az ukrán fegyveres erők második legnagyobb katonai támogatója az Egyesült Államok után.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.