Barót tanácsa az óév végén tartott ülésén úgy döntött, a helyi adók és illetékek értékét csak a pénzromlás miatt kötelező minimális 5,1 százalékkal emeli meg. Azon magánszemélyek, akik március végéig eleget tesznek kötelezettségeiknek, tíz-, a jogi személyek hétszázalékos kedvezményben részesülnek. Módosul a hétvégén vagy ünnepnapokon tartott házasságkötések díja is: az egybekelőknek háromszáz lejt kell a várospénztárba befizetniük. A város által szervezett vásárokon a kézművesek számára csökkentett területfoglalási díjat hagytak jóvá.
Benedek-Huszár János polgármester a határozattervezet ismertetésekor úgy fogalmazott, miután 2021-ben 3,8, tavaly 10 százalékkal emelték meg az adókat és illetékeket, azt javasolja, idén is csak az infláció mértékével drágítsanak. A kiküldött anyagot viszont szavazás előtt módosítani kell – hívta fel a tanácstagok figyelmét –: pontosítani kell, hogy a hibrid meghajtású gépjárművekre pontosan ötven százalékkal kevesebb adót kell fizetni, illetve ki kell venni a tervezetben véletlenül szereplő, a földmérésre vonatkozó illetéket. Utóbbi bevezetését 2021 végén szavazták meg, de egy prefektusi felszólítás miatt nem sokkal később visszavonták, most véletlenül került bele az okiratba – magyarázta az elöljáró.
A határozattervezetet mindenki elfogadta, ám utóbb Benedek-Huszár János visszatért az ügyre. Mint mondotta, Pál-Szilágyi Zoltán (RMDSZ) a frakcióvezetők megbeszélésén kérdezett rá a befizetési hajlandóságra, ezért kimutatást készített, amelyet ismertetett is.
A kinnlevőségek behajtásának 2021-ben „nagy lendülettel” fogtak neki, aminek meg is lett az eredménye, mert közel 530 ezer lejt gyűjtöttek be így. Az adósok egy része a felszólításnak eleget téve, egy összegben fizette ki tartozását, mások esetében végrehajtást, folyószámlák zárolását kellett kérni. A következő évben, azaz 2022-ben már kevesebb, 387 ezer lejt sikerült elkönyvelniük. Összesen 385 figyelmeztetést küldtek ki és 120 bankszámla letiltását kezdeményezték, utóbbiak mintegy négyötödénél pedig eredményt is elértek. Sikert jelent az is, hogy a 385 elmaradással rendelkező közül negyvenöten a teljes, mindegyikük esetében ezer lejt meghaladó adósság egészét törlesztettek. Az elvégzett munkának köszönhetően idén is csökkenni fog a kinnlevőség – mondotta.
A polgármester félmondat erejéig megemlítette a város két legnagyobb adósát, a köpeci bányavállalatot és a borvíztöltödét is, de utalván arra, hogy ott sikert nem értek el, úgy fogalmazott: „az más kategória”.
Benedek-Huszár János egy másik kimutatást is bemutatott, amely szerint a baróti cégek a legrosszabb adófizetők: csak harminc százalékuk tett eleget kötelezettségének. A „legkorrektebb adófizetők” Bodosban és Felsőrákoson vannak, ahol 2021-ben minden érintett kifizette az adót. A magánszemélyek közül messze az átlag fölött a bibarcfalviak teljesítettek, közel kétharmaduk fizette be járandóságát, a köpeciek (33 százalék) és a felsőrákosiak (30 százalék) viszont a sor végén kullognak.